Már egy jó ideje esett, mikor végre úgy döntöttünk, hogy a napernyők alól a fedett rész alá vonulunk a citromos söreinkkel. Onnan ülve néztük tovább a zuhogó esőt, a villámlást, és félig elbontott épületek sziluettjeit. A lámpák megvilágították az cseppeket, a szél egy kaput nyitogatott, nekem pedig az jutott eszembe, hogy a szomszédos házakban lakók biztos arra gondolnak, hogy milyen jó, hogy nem kinn vannak.
Most már én is benn vagyok, betévedt szöcskét mentek, és a bevilágító neonfényen át figyelem, ahogy időnként újra elered.
Ezt mondtátok