Az utóbbi hónapokban két rejtélyes eltűnés is volt a lakásban. Hetekig nem találtam a papucsomat, néztem ágy és kanapé alatt is, de egyszerűen nem volt meg. Tudtam, hogy nem hagyhattam el, elvégre ez egy kicsi lakás, és egy papucsról van szó, ne szórakozzunk már. Aztán egyszer csak megtaláltam az ajtó mögött.
Aztán volt az a nap, amikor nagyon sok harisnyát vettem (mert tökre megérte), és ebből néhány nap múlva nem találtam a sötétszürkét. Kerestem mindenhol, fiók, szennyes, mosógép mögött, és ez már tényleg felbosszantott, hát nem hagyhattam el, itt kell lennie ezen az 50 négyzetméteren, ilyen nincs. Aztán belenyugodtam, hogy ez már nem lesz meg, vagy ha meg is lesz, az is véletlenül, és lőn. Tegnap este elővettem a melegítőmet a szekrény mélyéről, és a zsebében ott volt.
Néha úgy érzem, valaki szórakozik velem.
Ezt mondtátok