Pont azon gondolkodtam pénteken, hogy nem is tudom, miről írjak, mert olyan sok extra mostanában történik velem, csak a szokásos. Bosszant a MÁV (tudom, legalább annyira közhelyes szidni, mint a BKV-t), mert egy negyven perces úton képes a vonat harmincat késni. Időnként (sokszor) eszembe jut, hogy mennyivel egyszerűbb lenne nem ingázni, hanem hamar beérni a munkahelyemre, és nem azon izgulni, hogy ha elalszom, akkor csak fél órával később érek be. Aztán a héten előjött egy olyan helyzet, ami kapcsán elgondolkoztam, vajon csak ezért váltanék-e, és arra jutottam, hogy nem, csak én is szeretek rinyálni valamin mindig.
Orosszal szépen haladgatok, sajnos már eljutottunk azokhoz a leckékhez, amiket már nem vettünk egyetemen, így most már tényleg új az anyag, és tényleg több időt kellene szánnom rá, és nem, ezen a hétvégén nem készültem semmi sem argh. Ismét rákaptam a Chuckra, amilyen érdektelen volt az évad eleje, most olyan jók az új részek, illetve X-aktákat is nézünk. Erről jut eszembe, hogy tegnap éjjel azt álmodtam, hogy a pasimnak hatalmas űrlényszerű fekete szemei vannak, így miután felriadtam, meg kellett néznem, hogy ugye nem. Könyvekkel kevésbé haladok, mint sorozatokkal, már szerintem két hónapja olvasom ugyanazt a regényt, ami gyalázatos lassúságra utal, de a vonaton vagy házit írok, vagy szocializálódok, lehet, hogy be kellene osztanom ezeket az utakat, hogy mindenre jusson idő.
Pénteken pedig sikerült nem rosszullétig ennem magam a Helyen, Ahol Körbe-Körbe Járkálnak Az Ételek, söröztünk is utána, aztán szombaton hat órát táncoltam, vasárnap pedig hármat, úgyhogy most nem mozdulnék egy darabig.
Még szombaton azelőtt, hogy elindultam volna Mételyhez lányszoba-nézőbe (szegfűszeglével felszerelkezve, ahogy illik), pont egymás mellett ültünk a pasimmal, amikor rámnézett, hogy én rugdalom-e a kanapét, de hát nem, majd felnéztem a függönyökre meg a szobanövényekre, amit csendesen ringatóztak, én pedig úgy éreztem, hogy álmodok (mindeközben a kölcsönmacska a pizzánkat szagolgatta, ennyit az állatok megérzéséről). Szerencsére azonnal megjelentek a földrengésről szóló Twitter üzenetek, éljen a webkettő.
A macska pedig most már bő egy hónapja van nálunk, és az éjszakai zúzásokat leszámítva hiányozni fog, ha visszakerül a gazdájához. Mindenesetre már most olyan kimerült a pasim tőle, hogy meg sem mozdult már, mikor az állat a fején állt hajnalban.
Hát ezek.
Ezt mondtátok