Talán amivel legjobban le lehet írni a jelenlegi állapotomat, az a testi-lelki kimerültség, ami többek között azért nem szerencsés, mert ma még megyek egy workshopra, aztán egy komplett gálára. Nem jött be az az elmélet, hogy "ha a pénteki workshoptól izomlázad van szombaton, és a szombatin rádolgozol, akkor majd nem fáj majd semmid vasárnap", mert egészen új módokon és egészen új helyeken au. Most leginkább aludnék, de van 25 felvarrandó gombom, a lakás egy merő kupi, de kajám legalább van, meg energiaital és csoki, hogy ne dőljek ki este.

Nem hiszem, hogy a jelenlegi olvasóimnak sokat mondanak a nevek, de ki tudja, ki talál esetleg ide, szóval. Eliran Amar egy nagyon kedves, közvetlen ember, nagyon hasznos, kicsit gyors, de nem kimerítő workshopot tartott pénteken. Alap lépéskombinációk, testhullám, aki nem tribalt tanult eddig, annak is hasznos lehet (bár nehéz). Lesz még mit gyakorolni otthon, de nem éreztem úgy a végére, hogy mindjárt meghalok. A szombati Manca Pavli viszont egy merő szenvedés volt, sajnos egy kicsit sem élveztem, mert lefoglalta a gondolataimat a fájdalom. Nagyon jó mozdulatokat tanított, nagyon jó tippeket adott, viszont mindent több percig gyakoroltunk, amitől egy egyszerű vállkörzés is fájt már a végén. (Mert gyenge vagyok, igen.) Már a bemelegítésnél meg akartam halni, és akkor még hátra volt két óra.

És akkor ma Nuria Gallego, előre félek.