Tudom, hogy november közepén írni a karácsonyról kicsit korai (vagy nem?), de munkahelyen előjött a téma. Névhúzásos ajándékosztás, a rémálmom, mennyit rohangáltam gimis karácsonyok előtt a vásárban, hogy találjak valami szart annak a srácnak, akit húztam, és gyűlöltem az egészet, de még mennyire. Egyetem alatt jöttem rá, hogy ajándékot venni nem kötelező, és a barátaimmal meg tudom beszélni, hogy mi lenne, ha hagynánk ezt. És általában hagytuk, a családom is elfogadta, meg a pasim is. Nem tartom magam lelketlen szörnynek, de nekem nem megy mindig ez az alkalomra ajándékozás, bár már előfordult, hogy találtam tök jót, de általában azt szeretem, ha mikor eszembe jut valami, hogy ennek hogy örülne, akkor megveszem és másnap odaadom alkalomtól függetlenül.

A lényeg, hogy így teljesen felhőtlenül teltek az ünnepek, nem volt semmi, ami megkeserítette volna, nem motoszkált bennem a "mit kéne xy-nak venni", sütit sütöttem, fát díszítettem, könyékig turkáltam a tölteni való pulykában, nekem ez a családi ünnep, nem hiányzik az ajándékon töprengés, idegeskedés. És pláne nem hiányzik, hogy olyannak próbáljak meglepetést szerezni, akit nem ismerek.

Sajnos a dolog nem ilyen egyszerű, és most nem úsztam meg, az irodában szokás, hogy ajándékozunk, mert az jó, lehetőleg valami hand made-et, de ha nem, akkor se valami egyszerű csoki legyen, hanem tényleg gondoljuk végig, vajon minek örülne a másik. Én ekkor az jutott eszembe, hogy ha a pasim, a családom, a barátaim (tehát az ajándékozandók köre) elfogadják és megértik, hogy én ezt inkább nem, akkor a munkatársaknak sem esik majd nehezükre. És az is biztos, hogy nem fogok ajándék után rohangálni nekik, amikor a szeretteimnek sem veszek.

Szóval igen, kimondtam a közös megbeszélésen, mindenki előtt, hogy én nem. Miért? Mert nem. Mert stressz, és nekem csak elrontja az ünnepem, amire nem vagyok hajlandó, és ez nekem nem. Nem. Kedvelem a kollégákat, de pont elég, hogy közös karácsonyi vacsorázunk (a saját pénzünkön), nekem ez bőven kimeríti a munkatársakkal eltöltendő ünnepi hangulatot. "De az milyen már, hogy mindenki bontogatja az ajándékot, te pedig nem", ez legyen mindenkinek a legnagyobb baja, nekem tökéletes lesz így. "Ha húsz ember képes rá, te miért nem". Mert nem. "Tönkreteszed mások szórakozását", kikérem magamnak, 19 ember pompásan elajándékozgatja egymást, nem értem, miben rosszabb, mint ha húszan tennék ezt. "Miért csinálsz ebből ilyen nagy ügyet", pont én nem csinálok belőle ügyet, mivel nem veszek benne részt.

Nem vagyok ajándékellenes, ha valaki örömét leli benne, tegye, ha én is találok valami ötleteset, akkor tényleg jó érzés, de nem vagyok hajlandó magam ezen idegesíteni. Tusfürdőhegyeket (bár ez inkább családon belül jellemző) vagy bonbont venni a másiknak szerintem nem törődés, hanem annak a jele, hogy "nem ismerlek eléggé ahhoz, hogy olyat vegyek, amit szeretsz, de ajándékozni KELL, szóval kellemes ünnepeket!"

És igen, hiába bizonygatom magamnak, hogy jól tettem, hogy kiálltam magamért, mégis ez rág már két napja, hogy na most vajon mit gondolnak rólam. Bár szerintem eddig is bogarasnak véltek, szóval nem ronthattam sokat a helyzeten.