Az úgy volt, hogy egyik karácsonykor kaptunk kettő malackát, Apu ráguglizott okosan, mi kell nekik (előtte felhívott, hogy megkérdezze, hogy írják a google-t), Anyunak nem árulta el tervét, abban reménykedett, ha kellőképpen örülünk nekik, Anyu nem vágja ki őket a francba. Örültünk, Anyu meg csak elmormogott egy, még Nagypapától ránkmaradt mondást, miszerint azistenbasszamegeztajézuskát (nálunk a Jézuska hozza az ajándékot).

Szóval azóta vannak malacok, időnként elpusztul valamelyik egy rejtélyes betegségben, amire az állatorvos mindig csak azt mondja, allergia, bead egy kalcium injekciót, a malac meg pár nap múlva távozik. Ilyenkor az egyedül maradó kap egy újabb (kicsi) társat, elterrorizálgatják egymást, majd a kicsi is megnő, békésen élnek, míg az idősebbik el nem pusztul és így tovább (már kettő malacka nyugszik a kertben a rózsák tövében).

Rendkívül aranyos dögök ám, bár a mieink félősek, de tündériek. Az első hónapokban Apu reggelente bevitt nekik egy fél paradicsomot, és büszkén mesélte, hogy megszerették őt az állatkák: megismerik a lépteit, és visongatnak. Mivel ekkoriban tanultam a feltételes reflexről, majdnem elmeséltem neki, hogy lépteit a kajával kötik össze, szóval ez ösztön, nem szeretet, de inkább mégsem.

Azóta a cocák (mi csak így hívjuk őket) mindenki lépésének a hallatán éktelen visításba kezdenek, szuperképességük, hogy zeng tőlük a ház. Ilyenkor nyilván mindenki odamegy, ad valami kaját. Igen ám, de a kevert tápban vannak finom és kevésbé finom magok, és az utóbbi időben rászoktak, hogy kieszik a finomat, majd kajáért visítanak. Ilyenkor odamentünk, láttuk, hogy téves riasztás, majd ott hagytuk őket. Mostanra rájöttek arra is, hogy ezért fel kell rúgni a tálat, kiszórni a kaját, visítani, majd nézni, hogy látod, nincsen kajám, adj enni, ne menj el, NE MENJ EL!

Közben voltak dokinál, aki lemérte őket, mindketten túllépték az 1 kilót (szóval már nem lehet belőlük mérőmalac) ezért bizony fogyókúra, amiről nem tudtam, így szórtam nekik késő este egy keveset, hát szegények, itt éheznek, tálkájukban nincsen semmi.

Nem szabad rám semmit sem bízni, ami tud kajáért könyörögni.