Túl nagy elvárásokkal ültem be erre a filmre, és így csalódtam is. Ha nem olvasok/nézek meg semmit sem mozizás előtt, akkor az a baj (lásd Inglorious Basterds), ha meg igen, akkor meg az. Nem könnyű velem. Megfogalmazni nem tudom, mit, de mást vártam, ezzel magammal szúrtam csak ki. Ennek ellenére a történet megérte a rá szánt időt és pénzt, sőt, többször nézendő.
Maga az alap ötlet zseniális: végre egy olyan alienes film, amiben nem elfoglalni jönnek a Földet, nem harc a céljuk, egyszerűen csak itt (vagyis Johannesburgban) szenvedtek "hajótörést", és nem tudnak tovább menni. A film egészen reális képet fest arról a helyzetről, hogy mi történik, mikor néhány nem várt idegen egyszer csak itt van, és kezdeni kell velük valamit*, mert rájuk gyújtani a telepet egyszerű, de nem túl humánus.
Érdekes volt, hogyan változott a véleményem a történet folyamán. és ezt hogyan érték el a készítől: az elején emberpárti voltam, és a rákok végtelenül ellenszenvesnek tűntek, hiszen hangosak, mocsokban élnek, primitívek. Aztán van egy olyan pont a történetben, ahol ez megfordul, és azon vettem észre magam, hogy az idegeneknek drukkolok.
Bár vannak benne klisés jelenetek, amitől az arcom kapartam (tegyük már tiltólistára a "menj tovább nélkülem, hagyj itt" jeleneteket, köszönöm), maga a sztori közel sem az. Folytatást sejtet a történet, amiről nem tudom, várjam-e vagy inkább féljem, mindenesetre amennyiben elkészül, mindenképp megnézem.
*A társasággal felvázoltuk a magyarországi változatot is, melyben a színesfém tolvajok egy hónap alatt szétkapják a hajót, illetve pályázatokat írnak ki az idegenek integrációjára, küzdenek a szegregációjuk ellen, az elnyert pénzt pedig lenyúlják.
Ezt mondtátok