Buszon felébredve látom, hogy jobbra sötétkék az ég. Nem, nem is az ég, a levegő, a bakonyi dombok felolvadni tűnnek a semmiben. Előre nézve homokvihar-sárga, minden átmenet nélkül, bal kéz fele meg vidám, napsütéses felhős idő. Milyen boldogok lehettek azok, akik ezt látják szombat délben a Balatonra menet.
És ebédhez ül a család, a vihar csapkodja a spalettát, lehúzzuk a redőnyt, örülünk, hogy mi benn vagyunk. Szörnyű kopogás, jég is hullik, dörög az ég, vidáman eszünk, milyen buli a vihar így belülről nézve. Hatalmas csattanás, máris nem nevetgélünk, ez már kevésbé kellemes, vihar elül, áram visszajön, mi pedig egy rossz horrorfilmbe csöppenünk beinduló rádióval, villogó kávéfőzővel, és folyamatosan izzó, kikapcsolhatatlan elektromos főzőlappal. Kárfelmérés, két TV, egy főzőlap, kávéfőző, fagyasztóláda, modem, a vasárnapi ebéd már valahonnan előtúrt rezsón készül, mert ennyi eszünk van, de most legalább egy életre mindenki megjegyezte.
Ezt mondtátok