Nem az, hogy valamiért mindenkinek az a heppje, hogy hagyja belepenészedni a maradékot az edénybe (az ÉN edényembe), mert megszoktam. Azt is, hogy csak úgy számíthatok tiszta tányérra (hatos készlet van három emberre!), ha mindig a szobámban tartok egy tányért, villát, kést, és mielőtt eszek, elmosogatom. Sőt, azzal is megbékéltem, hogy abba a kicseszett kukába is addig pakolnak, míg már mellé nem esik a cucc, és akkor már inkább cserélek benne zsákot mindig én... és akkor már persze a szemetet is kiviszem, mikor a zsákok már halomban állnak a konyha padlóján.
De AZ, hogy két (elvileg) felnőtt nő között az a téma, és azt kell nyomozni, hogy na AZT a lábos ki használta, tehát kinek kell elmosogatnia... megdöbbent. (főleg, hogy kb 2 perc elmosogatni)
Ez az igénytelenség tényleg normális? Én vagyok túlzottan rendmán? Argh.
Egyedül akarok lakni.
Ezt mondtátok