Szobában káosz, bőröndben cuccok félig bepakolva, igaz, csak vasárnap hajnalban indulok, de utálok kapkodni (ehhez képest mindig azt teszem). Most már okos (bah!) vagyok, utánanéztem, hány kg-os lehet a poggyászom, mit vihetek fel, mit nem. Tavaly könnyes búcsút vettem az arctonikomtól, mivel 2 dl-es üvegben volt a drága. Jamerthogy nem vihetsz fel 100 ml-nél többet... enyhén leizzadva figyeltem, ahogy az őr a kontaktlencselötyimet vizslatja (380 ml), de azt engedte, hogy felvigyem, lévén "gyógyászati segédeszköz". Most nézem:

"Kontaktlencsét hordok. A tisztítófolyadékot felvihetem a gépre?
Igen, amennyiben az üveg űrtartalma nem haladja meg a 100 millilitert [...]"

Áldassék a neve annak a hölgynek, aki mégis engedte, hogy felvigyem.

Sztori tavalyról:
Berlin felé a nagypoggyászba tettem Egyetlenem laptopját (ami miatt túl is léptem a súlyhatárt, drága dolog...), de láttam, sokak viszik az 1 db kézipoggyászt, ÉS a laptoptáskát is, szóval hazafele én is így. A 4 hét alatt egyszer sem kutattam át, mi van a táskában, teljes nyugalommal vittem fel a gépre. Amikor már negyedszerre világították át, gyanút fogtam. Néztek rám az őrök furcsán. Néztem én is, hogy he? Benyúltak az egyik zsebbe, éééés elővettek egy BATÁRNAGY KÉST, ááá. Néztek rám hitetlenkedve, nem tudva, röhögjenek, vagy kiakadjanak, én meg teljesen lesápadva elkezdtem fejhangon vinnyogni, hogy "Oh, ich wusste das nicht, entschuldigung, es ist nicht mein Messer, oh mein Gott, ich wusste nicht, ich wusste nicht" mire végül elkezdtek nevetni, én meg továbbra is elhaló hangon "schuldigung, ich wusste nicht...".
Azóta tudom, hogy Garou-nál mindig van kés, mindenhol.