Szüleim vállalkozók, és rendszeresen beszélgetünk arról, mi hogyan megy, hogyan kell bánni az emberekkel, ésatöbbi. Ma szóba kerültek a lopások, dolgozók miket visznek haza, mire kell ügyelni, és hogy emberek mennyire hihetetlenül kicsinyesek tudnak lenni. A mai csúcs: az étkező-konyha részt Anyum ünnepekre ki szokta díszíteni, nem kell sokra gondolni, karácsonyi asztalterítő, kis műanyag fenyőfa, ilyenek. Ünnepek múltával ezek a dolgok egy szekrénybe kerültek, de nem lelakatolva. Itt a hiba! Az, hogy ollót, tollat, ilyesmit elrak valaki, azt megértem, de könyörgök, ki olyan jóképességű, hogy a dekorációt hazavigye? Hát jajj! Mindenesetre érezze jól magát otthon, mikor kirakja az étkezőasztalra.
Ma reggel meg arra ébredtem, hogy szobám kitárt ablakában áll a jómunkásember, és az ablakkeretet csiszolja. Jamerthogy ablakot festetünk. És hogy ebben mi a szép? Hogy legtöbbször meztelenül alszom, de tegnap este magam sem tudom, miért, de vettem fel pizsamát. Pedig milyen jó lett volna takaróval körbetekerve kikommandózni a szobából, hehe.
Ezt mondtátok