Befejeztük a Westworld-öt, még szenteste néztük meg a záró részt (ideális program). Mérges vagyok magamra, mert minden rész után elolvastam a comment blog odavonatkozó kibeszélőjét (amikor nem teljesen értek valamit, akkor szeretem elolvasni, hogy mások szerint mi történt), amiben leírják a különböző rajongói teóriákat is. És ezek a teóriák kb a harmadik rész után lelőtték az egyik legdurvább csavart, ami akkor még nem is zavart, hiszen csak teória volt, de amikor eljutott oda a történet, hogy na FÚÚÚ, FUFÚÚÚ, akkor én csak meh, és állítólag tök nagyot ütött mindenkinek, hát komolyan. Soha többet nem csinálok ilyet.
Bedaráltam az unREAL első évadát, egynek jó volt, meg lehetett alatta horgolni. Egy párválasztós valóságshow hátterében játszódik, manipuláció, showbiznisz, meg minden. Elkezdtem magam fegyelmezni, pl csak azért nem nézek sorozatokat, mert egyszer elkezdtem, és akkor be is akarom fejezni. Szóval ha valamiből elég volt egy vagy két évad, de elég, akkor nem nézem tovább. Az unREAL-lel is ezt érzem, egy évad pont jó volt belőle, de nem igazán érdekel tovább.
Nézem még a The Good Place-t, Kristen Bell a főszereplő, akit a Veronica Mars óta szeretek. Ez arról szól, hogy főszereplőnk a halála után tévedésből a mennyhez hasonlatos helyre kerül, pedig nem volt jó ember. Nem rossz, vicces, bár nekem baromi fura, mikor azt mondja, hogy dude, szóval hogy próbál szlengesen menő lenni, de nem tűnik hitelesnek. Ez is egynek jó.
A héten láttam a Rogue One-t is, nagyon tetszett, tökre izgultam rajta, pedig tudni lehetett, mi a vége.
És van új Sherlock, amit azóta sem láttam, mert férjem vizsgára készült, aztán most meg nem alszik itt, aztán a lánya alszik itt, aki mire lefekszik, addigra én is elalszom, vagy ha nem is, nem leszek olyan állapotban, hogy követni tudjam az eseményeket, szóval még vasárnapig kell kibírnom. De már most idegesít, hogy Watson a kislányát nem ortopédiailag ideális hordozóban szállítja, hanem kenguruban.
Ezt mondtátok