Azt gondoltam volna, hogy a születéssel azonnal kialakul a kötődés. Meglátom a gyerekem, aki eddig a hasamban volt, és szeretni fogom azonnal. Ehhez képest érzelmileg én nem megszültem a hasamban levő pici gyereket, hanem megszűntem terhesnek lenni, majd ezzel egy időben rám bíztak egy babát.

Nehéz elmagyarázni, de az első napokban állandóan, és néha most is simogatom a hasam, és várom, hogy rúgjon. Hiányzik a gyerekem a hasamból, hiányzik, hogy nincsen bennem, nem érzem a mozdulatait. Olyan, mintha elvesztettem volna, hiszen már nincsen bennem, nincsen velem. Simogatom a hasam, és sírdogálok, hogy nincsen már kicsi gyerek benne.

Közben itt van a pici lány, alszik a szobájában, már most százféleképpen tud grimaszolni, végtelenül aranyos. De nem tudom összekapcsolni, hogy ő volt a hasamban. A gyerek a hasamban továbbra is rettenetesen hiányzik.