Délután szépen leültem, összeírtam tennivalóimat (esettanulmány,
felszólalásvázlat, ZH, önéletrajz), majd elővettem a Jó nap ez a
halálra c. könyvet, és onnantól nem érdekelt a fentiek közül egyik sem.
Nem ez az első
könyv, amit Fawcettől olvastam, és biztos, hogy nem is az utolsó.
Pörgős, izgalmas, nincsen üresjárat, képtelenség bárhol is letenni,
engem az első oldaltól fogva magával ragadott, és alig győztem kivárni,
hogy fény derüljön a rejtélyekre.
A történet időszámításunk szerinti 27. században a Lucifer nevű bolygón kezdődik, Sophia Rutherford már csak órákra van attól, hogy egy bizarr szekta közreműködésében megtapasztalja a halált, és csodás képességeket kapjon - vagy szörnyű véget érjen. A szertartás elkezdődik...
15 évvel később Anne Rutherford csapatot szervez eltűnt anyja megtalálására, ugyanis birtokába került annak naplója, ami alapján körvonalazódik, Sophia mi után kutatott. A fiatal lány az expedícióra felkéri Brett Shaw-t is, így fegyverekkel és kiképzett emberekkel indulnak akkor még nem is tudván hova: a pokolba.
A sztori - pozitív értelemben vett - szokásos brettsós: kaland, akció, fordulatok, szellemes beszólások, robbanás, vér, hullák. Jóképű főhősünk a legképtelenebb szituációkban is feltalálja magát, nőt hódít (najó, ebben annyira nem, de minden más történetben de), de mindig jut ideje arra, hogy az olvasónak megvillogtassa kedvenc korszakáról, a 20. századról szerzett ismereteit. Ebben a könyvben a kedvencem az, mikor kifejti, hogy a vas-ágy és a vas-út egy nagyon régi kor, a vaskor vívmánya, bár azt már nem érti, hogy azon a primitív szinten hogyan tudtak már robotot készíteni... pedig tudtak, hiszen mi mást is jelenthetne a vas-a-ló?
Roppant élvezetes olvasmány, nagyon ajánlom. Azt hiszem, éppen itt az ideje beszereznem Fawcett többi könyvét...
Ezt mondtátok