AnnGel blogja

Szeretném megragadni, elrakni egy darabkáját ennek az időszaknak, és később elővenni, majd amikor szükségem lesz rá. Süt a nap, sütöttem zsemlét, hummuszt rendeltem ebédre, a gyerek meg asszimetrikusan fészkelte be magát a hasamba, ami nagyon vicces érzés.

Azt nem is meséltem szerintem, hogy a terhestorna milyen meglepően fárasztó. A Baross utcába járok egy gyógytorna stúdióba, heti egy-két alkalommal, attól függ, hogyan van időm meg energiám, de heti egyszer mindenképp megyek. Az egésznek olyan a hangulata, mint egy teadélután: az oktató nagyon közvetlen, kérdezget, mesél, meséltet, így mindenki sztorizik, hol talált ruhát magának, vagy hol nem, mit hol vett, meg persze mindenki kikérdezi azokat, akik már a második gyereket várják. Csak éppen mindeközben labdán ülünk, gyakorlatokat végzünk, lábunkat emelgetjük.

Szóval nyilván nem úgy fárasztó, hogy feltolná a pulzusomat, vagy szakadna rólam a víz. Hanem a legegyszerűbbnek tűnő gyakorlatokról derül ki, hogy mennyire rohadékok, és hiába könnyű valami, tizedszerre ismételve már nem az. Hat év tánc és másfél év karika után például nem gondoltam volna, hogy vállat és felkart dolgoztató gyakorlatokkal problémám lesz, és lőn, milyen megalázó már.

Örülök, hogy vége a múlt hétnek, csütörtökön már rongyokban voltak az idegeim, tesztet zártunk, és ez az időszak mindig stresszes, nem várhat semmi, mindent azonnal meg kell nézni, ha valaki két órán keresztül nem válaszol, akkor felhívni, nyrgrhhgh. Próbáltam magam cserébe megjutalmazni, rendeltem sushit, megmasszíroztattam a lábamat, de eléggé örültem, hogy vége. Ez a hét meg egyenesen csodálatos, végre van időm mindenre munkában, nem kell kapkodnom, hanem utána tudok mindennek nézni, át tudom a problémákat gondolni. És ma pedig pénteken annyira nem történik semmi, hogy homeofficeban csapathatom kanapéról az X-Aktákat, miközben a gyerek a hasamban a fején pörög (legalábbis én így érzem). Egyébként az ilyen hajtós időszakok utána szokott jönni az, hogy megbetegszem, de ezt most skippelném, ha van ilyen opció.

És süt a nap, milyen jó ez már, kiültem callozni az erkélyre. Persze biztos máskor is sütött a nap a héten, nem csak me, de az irodában ilyenkor elhúzzuk a függönyöket, nagyon lehangoló.

Hat hétig fogok még dolgozni, ebbe nagyon furcsa belegondolni. Hat hét múlva lesz az utolsó napom, utána egy jó darabig nincsen iroda meg kollégák és indiaiak, nahát nahát.

Ja és elolvastam a 2035-öt, miért, ó miért.

Ez már a harmadik olyan hétvége egyhuzamban, amikor nem volt semmilyen fix programunk, egészen furcsa érzés pénteken ötletelni, hogy na vajon mihez van kedvünk (vagy van-e egyáltalán bármihez kedvünk). Ehhez képest szombat estére spontán Blade Runner moziest alakult ki nálunk, miután kiderült, hogy nem csak a férjem, de barátaim sem látták még a filmet.

Ma pedig (na jó, ez tervezett program volt) megnéztük az Űrkiállítást, nem voltak magas elvárásaim, és összességében érdekes volt, de:

• a drága belépőjegy mellé (+ netes vásárlásnál kezelési ktg) a ruhatár kötelező és pénzbe kerül
• nagyon sok helyen nem voltak rendesen megvilágítva a táblák és nehéz volt elolvasni a feliratokat
• a komplett Apollo program csak angolul volt kiírva
• a végén a moziteremben a kisfilm is csak angolul volt, felirat nélkül
• alig volt benne valami interaktív
• kivéve a végén a külön pénzbe kerülő játékokat, amik mellé betelepítettek egy büfét, ahol többek között pizza és popcorn is volt, az ezzel járó szagokkal együtt.

Na de legalább ezt is láttuk.

Más.

Végre befejeztem az Andrej...-t a Gyacsenkó házaspártól, és teljesen le vagyok törve, mert ez is elég rossz volt (meg a második kötet, az Arszen is). Hogy lehet ez ennyire nem jó, miközben az Alekszandra és a Teremtés növendékei meg zseniális volt? Szomorú. Túl lágyszívű vagyok, mert más a második sem volt jó. Most meg a 2035-öt készülök elolvasni, a 2033-ban nagyon tetszett a világ, a 2034 már idegesített, magam sem értem, miért állok neki, na mindegy.

Nagyon megviselnek a filmek/sorozatok/történetek, ahol valakinek eltűnik/meghal a férje/gyereke, nehezemre esik ez a Broen évad, a Sense8-ről már nem is beszélve.

Azt hiszem, szeretem az újcirkuszt, bár tapasztalatom eddig nem túl reprezentatív, két előadáson voltam a Trafóban, és mindkettő nagyon tetszett (szóval eddig 100%), legutóbb a Gravity & Other Myths "A Simple Space" produkcióját néztük meg, leginkább vagy tátva volt a szám, vagy elszörnyedve néztem, tényleg baromi jó, menjünk még. 

Nagyon feldob, hogy végre csak hideg van, nem pedig kurvahideg, engem már ennyivel boldoggá lehet tenni. A hét elején már nem tudtam, mit vegyek magamra, meleg nadrágjaimnak most átmenetileg búcsút kellett mondjak, meleg kismamanadrágot meg nem árulnak, hanem öltözzek rétegesen. Szóval úgy kezdődik a nap, hogy pamutharisnya, arra még egy pamutharisnya/leggings, térdig érő zokni, lábszármelegítő, és úgy rá a bakancs. Felülre is legalább három réteg, plusz füles sapka, síkabát, csuklya. Így csak az orromon éreztem, hogy rettenetesen hideg van, de legalább nem fáztam munkába menet.

Az életminőségemen amúgy nagyot dobott, mikor kiderült, hogy rámjön a sídzseki, azóta is tök boldog vagyok, nem fagyok meg, ez csodálatos. A tegnapi reggel meg viccesen indult, mikor mindezt magamra vette, majd kilépve az utcára jöttem rá, hogy ennyire azért most már nincsen hideg. És nem bánom a hideget, mert volt jó, és nem bánom a latyakot sem, mert legalább most már nincsen annyira hideg, de ennyi elég is lett volna, jöhetne a tavasz. Vagyis még ne, februárban síelni megyünk, vagyis én csak pihenni, de a férjem biztosan szomorú lenne, ha sáron kellene siklania.

Amúgy mindenki azt kérdezi, hogy jól vagyok-e, én meg nem értem, hogy miért ne lennék, tök aranyos gyereket növesztek, most már érzem is, a terhesség eddig nagyon jó buli, de tényleg. Aztán azóta kiderült, hogy az ismeretségi körben vannak/voltak, akik végighánnyák/migrénjük van/feldagad mindenük, úgyhogy most már értem a kérdést, és nagyon örülök, hogy nincsen semmi bajom, azt eléggé utálnám, ezt így meg most eléggé szeretem.

Közben zsiráfot horgolok a gyereknek, aki egyszer fiúnak nézett ki, aztán lánynak, szóval nem tudom egyelőre, hogy melyik lesz, de ahogy anyám mondja, tuti, hogy gyerek lesz, nem pedig bagoly.

A gyerek már most a hólyagomat rugdalja, és hol van még a vége?!?

Januárban voltunk Dublinban, utána sokat táncoltam,karikáztam, márciusban nálunk jártak Vidék, áprilisban leginkább az egyik nagy fellépésünkre készültem, májusban felfedeztük a játszóház projektet és a szerdánkénti gólyázást, júniusban meleg volt és esküvőszervezés, júliusban tánctábor (és továbbra is meleg), augusztusban Ozora aztán esküvő (és továbbra is forróság), azután meg nászút, az egy sűrű hónap volt. Szeptemberben is még nászutaztunk, aztán Vidék is összeházasodtak, én meg abbahagytam a karikát, mert helyette inkább elkezdtem növeszteni egy pici gyereket. Ennek ellenére októberben még lenyomtam a szokásos őszi nagy fellépést, majd pihentem néhány hétig, ja nem, mert elmentünk Párizsba. Novemberben szülinapom örömére Noszvajon libanapoztunk, december meg hát ugye most van, voltam céges karácsonyi partin, majd családi karácsonyon, két előszilveszteren, mindezt alkohol nélkül, ami mérsékelten szórakoztató, viszont egyre nagyobb hassal, ami eddig nagyon jópofa.

Az utolsó napot meg másnaposan töltöm éppen, nem értem, mi van (mert inni nem ittam ugyebár), későn feküdtem, de későn is keltem, azóta nem ébredtem fel, olvasok, a gyerek itt pörög, hogy mikor megyünk már szilveszterezni, én meg legszívesebben aludnék.

Tervek 2016-ra: téli időszakban elmenni valami síelős helyre, ahol a férjem síel én meg olvasok, aztán március közepén abbahagyni a munkát, berendezni a gyerekszobát, szereltetni be légkondit, áprilisban fellépés (igen, tudom, wtf), majd kiélvezni az utolsó nyugis heteket, májusban szülni egy jót (princípium!), aztán onnantól nem tudom, gondolom káosz meg kialvatlanság. Alig várom.

Ja és olvastam is: 

Panellakásban lakunk, ami azt jelenti, hogy minden fal betonból van, tehát csak fúrókalapáccsal fúrható. Ezzel próbálok megbarátkozni, mert persze ezzel jár, hogy amikor fúrnánk egy apró helyes lyukat, akkor kb falat bontunk, mert a fal kavicsokból áll, eltalálsz egy olyat, akkor nem helyes kis lyuk lett ott, hanem egy kráter. Fel vagyunk erre már készülve, van itthon tubusos faljavító is ilyen réseknek.

Vannak dolgok persze, amivel egy ilyen faljavító nem bír el, például mikor az egyik vékony belső válaszfalat konkrétan sikerül átütni, és a másik oldalán egy tenyérnyi kráter robban. Mindezt persze a szent ünnepek előtt, hát hupszika, micsoda szerencse, hogy van itthon glettelőgipsz meg egy kis maradék festék (mert ugyanezt a sztorit egy másik falon egy éve már eljátszottuk, nagy a rutin), fél nap múlva már nyoma sem volt. Ha már fúrásban bénázás megy, legalább a javítás legyen gyors, még néhány év, és apránként lecseréljük a betonfalakat gipszre.