(ezen az ultramenő képen nem én vagyok, hanem tánctanárunk)
Emlékszünk, hogy tavaly két éjszakát voltam? Idén négyet. Eredeti elképzelésem szerint szerdán érkeztem és szombatig maradtam volna, de végül úgy alakult, hogy szerda este és vasárnap délután volt fellépésünk. Így maradt a négy éjszaka, mert ide-oda utazni nem lett volna értelme. Vagy lett volna, ki tudja.
A többiek előző vasárnap érkeztek, ez azt jelenti, hogy mikor szerdán találkoztam velük, akkor már három éjszakát töltöttek ott - majdnem annyit, amennyit én összesen, és én már annyitól azt hittem, hogy megzavarodok. Sokat tipródtam azóta is, hogy vajon ez jó volt-e vagy sem, vagy több volt-e a pozitívum, mint a negatívum, és a nosztalgia majd biztos szépíti, de idén azt hiszem a negatívum győzött.
Sokkal felkészültebb voltam, mint tavaly. Van saját sátram, fejlámpám, felfújható matracom, füldugóm. De sokkal, sokkal többen voltak, mint tavaly. Tavaly az egész környéken körülbelül két másik csoport vert sátrat, most pedig alig lehetett behajtani kocsival, mindenhol sátrak. A WC melletti kézmosóvizet nem töltötték, mert nem fért be a vizeskocsi. Mindenért sorba kellett állni, ami tavaly szintén nem volt jellemző. Zuhanyzáshoz, vízért, kajáért, szabad konnektort esélytelen volt találni. Hamar beállt a ritmusom: mindig mindenre fel voltam készülve. Akkor zuhanyzom, mikor kicsi a sor, akkor eszem, mikor kevesen állnak sorba.
És persze a kibaszott meleg behatárolt és meghatározott mindent. Gyorsan kialakult a napirend: reggel nyolckor kelés, mert nem lehetett megmaradni a sátorban, zuhanyzás (vagy ha túl nagy a sor, akkor kézmosónál mosdás), kávé, reggeli, vegetálás az árnyékban. Aztán át a main stage-hez, be a fák alá az árnyékba. Onnan figyeltük a táncoló tömeget, illetve időnként lementünk a "zuhanyzók" alá. Ezek lényegében vízpermetezők voltak a tánctér szélén, lehetett alattuk táncolni. Majd vissza az árnyékba, egymás vízzel locsolása és szunyókálás. Ez ment kb délután 6-ig, amikor továbbra is iszonyúan meleg volt, de már legalább meg lehetett mozdulni. Ilyenkor általában volt valami fellépése a csajoknak, amit megnéztünk, ettünk, "téliesítettük" magunkat: tehát visszamentünk a sátorhoz, leraktuk a naptejet, magunkhoz vettük a hosszú nadrágot, fejlámpát. Mert aztán este meg nagyon lehűlt, szabályosan hideg lett. Általában éjfélig bírtam a bulizást, aztán elmentem aludni, hiszem tudtam, nyolckor úgyis kelés. Aludni viszont marha jó volt. Bedugott füllel, hálózsákba bugyolálva, nagyon jókat aludtam, jól esett, hogy nincsen 30 fok (nem úgy, mint Ozora után mikor visszatértem Bpre).
Mindenesetre elég kellemetlen volt csütörtökön arra gondolni, hogy jesszus, még itt vagyok pénteken, szombaton, sőt, vasárnap is, mi lesz, meg fogok dögleni. És nagyon sok jó dolog volt, a szombat esti buli a chill sátorban, meg a társaság, barátok, a sok röhögés meg pofázás, mászkálás, zene, tánc. Az, hogy egyik nap délután fél 2-kor már berúgtunk, mert valahogy úgy alakult, hogy pálinkázni kell. De a 37°C mindent kiölt, mindent megölt. Szállt a por, köhögtem, minden forró volt, nem lehetett reggel aludni, és a tömeg, a tömeg. Ha legalább valamelyik nem lett volna (vagy a meleg, vagy a tömeg), akkor már jó szívvel tudnék visszagondolni. És pár hónap múlva már biztos nosztalgiával fogok gondolni erre a néhány napra, de most a képeket visszanézve is azonnal beugrik, hogy mennyire borzasztóan meleg volt, és mennyire kimerültem vasárnapra fizikailag és érzelmileg is.
Visszaolvasva a tavalyi bejegyzésemet látom, hogy a sátrazást nem nekem valónak találtam. Idén ez már nem így volt, ezen biztos segített a saját sátor és a felfújható matrac. De annyira hozzá lehet szokni a szűk helyekhez, hogy mikor vasárnap este szétesve és koszosan hazaérkeztem, indokolatlanul nagynak találtam a lakást és a tereket. Nahát, ekkora a konyhám? Wow.
Hát ilyen volt. Ha csak rágondolok, kimerültnek érzem magam. Most pihenés, utazás, aztán jövök vissza, ismét hétvégi próbák, új koreográfiák, készülünk az őszi gálára.
Ezt mondtátok