Öt éve élek Budapesten, igazán ideje volt, hogy meglopjanak a metrón, főleg, hogy két esetnek már a szemtanúja is voltam.
Szóval igen, nagyon jól tudom, hogy nem tartunk hátizsákban pénzt, meg tényleg figyelni szoktam arra, hogy az ölemben tartsam a táskát, blabla, de saját hibámból fogok csak tanulni azt hiszem. Mert nagy sporttáskával, hátizsákkal metróztam, kék metrón még megvolt minden, mire átszálltam a pirosra, vettem észre, hogy táskám nyitva, és nem, akárhogy nézem, nincsen meg benne a tárca. Pedig a középső rekeszben volt, az aljára csúszva, és mégis megtalálta, kikotorta a mozgólépcsőn állva, hogy rohadna le a keze.
Persze nyilván mindezt amikor hazafelé tartok, negyed órával vonatindulás előtt, szombaton. Hívom a pasimat, ki van kapcsolva, írok neki mailt, hogy kapcsolja be (okostelefon ftw!). Visszahív, vázolom a helyzetet, vegyél nekem neten vonatjegyet most, van rá tíz perced. Jegy megvan, kód megvan, felcuccolok a vonatra, hát akkor bankkártya tiltás.
Itt először leizzadtam, kérem adja meg tízjegyű kártyaszámát és telekódját, hát anyád, aztán némi próbálkozás után sikerült élő embert találnom, húsz perc múlva már letiltva, új igényelve, én pedig a körülményekhez képes boldog vagyok.
Rendíthetetlen optimista vagyok. Lehetett volna ez sokkal rosszabb is, lenyúlhatta volna a céges mobilt is mellőle, tarthattam volna az irataimat is a tárcámban, vagy mittomén. Nem tartunk semmit hátizsákban, és ezt megtanulni némi pénzbe, egy pendrive-ba illetve egy bankkártyába került.
Ezt mondtátok