Kedden este a Medúzákkal (legalábbis egy részükkel) egymás bicepszét tapogattunk, nem is tudom, hogyan jutottunk el odáig, szerintem a kedves pincérnő teljesen elvette az eszünket (őt még biztos nem tanították be rendesen). Késztetést éreztem az este végén arra, hogy félrehívjam, és kislánynak szólítva megkérjem arra, tartsa meg kicsi lelkecskéjében ezt a vidámságot, a mosolyt, ne hagyja, hogy eltapossa ez a szürke világ.
Szerdán megállapítottam, hogy sikerült elkapnom valami kórságot, így bejelentettem, hogy a hét maradék felében inkább nem mennék be, hadd dolgozzak otthonról. Csütörtökön több meglepetés is ért, például találtam érett avokádót a boltban, és később a törzshelyünkön összetörték bennem a gonosz írók azt a hitet, hogy a WoD-os cuccok igazából jók. Persze utána próbáltak vigasztalni, hogy semmi gond nincsen, ha 18 évesen imádtam a 13 kötetes vámpír sorozatot, csak ne nyissam ki újra, mert egy világ fog bennem összeomlani. Lehet, hogy be kéne tiltani a régi kedvenc sorozatok újranézést/könyvek újraolvasását, hadd éljek azzal a tudattal, hogy a Sailor Moon, a Sliders, vagy éppen a Narnia sorozat a világ legkirályabb dolgai közé tartozik.
Ezen kívül élvezem az otthonról dolgozás előnyeit, ront a képen, hogy két nap után világból kivetett páriának érzem magam, aki csak cseten keresztül érintkezik a munkatársaival, akik lehet, hogy nem is léteznek.
Persze kihasználhatnám ezt az időt arra, hogy értelmes dolgokat csináljak, írhatnék cikket, dolgozhatnék a szólómon, amivel rettenetesen állok, olvashatnék is (sorozatnézést azért nem említem, mert éppen kifogytam), ehelyett tumblreken kattintgatok, fáj a fejem, és nem múlt el a táblázatgyűlöletem sem.
És még a kölcsönmacska is hiányzik.
Ezt mondtátok