Remélem nem lesz rendszer abból, ami tavaly is történt, meg ami most pár napja, mert így mindig csak csalódni fogok, és le fogok szokni a hősködésről is. Pedig nem tartom magam hősnek, ez olyan dolog, mint ahogy a leeső poharat is megpróbálom elkapni, úgy felkiáltok, mikor zsebelést látok. Eszembe sem jutott nem szólni, vagy félrenézni, mikor a részeg cigány (elnézést, de az volt) nekidőlt az idős hölgynek, és azzal a lendülettel a táskájába túrt. Hozzá kell tennem, hogy elképesztően ügyesen csinálta, a hölgy az ölében szorongatta a táskát, de a férfi még így is simán ki emelhette volna a tárcát belőle.

És nem is az a gond, hogy tolvajok vannak, hanem az, hogy miután a majdnem-áldozat lemenekült a villamosról, a férfi engem kezdett el vegzálni. Mit nézel te, mér' nem foglalkozol a saját dolgoddal, tán rendőr vagy teeee sasszemű. Ne nézzél, ejj de csúnya vagy, majd ha megbasználak nem így néznél, előveszem aztán megbaszlak itt. Mindezt egy tömött villamoson, és amikor segítségért néztem körbe, akkor mindenki kibámult az ablakon.

És tudom, hogy már elcsépelt közhely arról beszélni, hogy az emberek mennyire nem figyelnek másokra, és mindenkinek van története az ismerősének az ismerőséről, akit fényes nappal vertek meg és nem segített neki senki. De mégis valahol azt gondoltam volna, hogy ha mi sokan vagyunk, ha már hárman azt mondjuk, hogy tűnjön a francba, takarodjon a villamosról, akkor a közösség győzhet egy ilyen esetben. És mégsem, senki nem szólalt meg, senki nem védett meg, pedig mindenki látta és hallotta az esetet, így végül nekem kellett úgy leszállnom, hogy azt figyeljem, követnek-e.

Szar a világ, és én nem tudom, hogyan védjem magam. Meg kéne tanulni kulcscsomóval bénítani.