Szóval a héten kezdett az új ember, aki tanítok okosan szépre, de nem nekem való ez, ha én magyarázok, akkor odaadó figyelemmel és áhítattal nézzen és jegyzeteljen, ne pedig csak akkor, mikor rászólok, hogy ezt írja, mert különben elfelejti. És ha megkérem, hogy csinálja meg azt, amit eddig minden nap átbeszéltünk, akkor ne azzal fogadjon, hogy ezt nem írta le (pedig tudom, hogy de).

Persze igazságtalan vagyok, meg türelmetlen, túl sok infó túl rövid idő alatt, de ezért kérem, hogy írjon le mindent, mert el fogja feleljteni, és lőn, és ezért kérem, hogy olvassa át reggel, miről beszéltünk tegnap, hogy kiderüljön, ha valamit kihagytunk, és ne valami zavaros massza legyen az egész, bár úgyis az lesz egy darabig, tudom, de pl már megcsinálhatna helyettem dolgokat, hogy ne nekem kelljen, hiszen éppen agyérgörcsöt kapok valami mástól és akkor tényleg nem leszek kedves (most sem vagyok).

Lehet, hogy a módszereken kellene változtatnom, kinn az esőben ordítanom, hideg fagyban excel táblákat szerkesztetni vele, majd mikor kimerítő nap után remegő kézzel enne, kiverni a rizses tálat a kezéből és az arcába fröcsögve kiabálni, hogy még tíz makró. (a képért köszönet brainoiznak)

Nem vagyok jó tanár, pedig úgy próbálkozom, és a hétvégén Anyuval angoloztam, úgyhogy asszem minden türelem ki lett facsarva belőlem.