Március 15., este 10 óra, piros metró. Három fiú, bakancs, csuklya, egyikőjükön gázmaszk, velük egy zászlót cipelő lány. Hangosak, alkoholtól bűzlenek, érzem, mikor leülnek mellém. Veszekednek, hadonásznak, rugdalják egymást, a lány hangosan sipákol, hogy hagyják már abba. Immár az egész szerelvény őket bámulja, a fülembe dugott zenén keresztül is hallom: "hol van még tüntetés? Menjünk oda!" kiabálják kezükben sörrel.

Nálam a szablyám. Komolyan megfordul a fejemben, hogy felállok, és véresre verem a pofájukat... nem is kell sok hozzá, de végül csak elérünk a végállomásra. Én meg megállapítom magamban, hogy ezek a véglények csak annyiban jobbak, mint a cigányok, hogy ők nem fognak egy tucatnyi gyereket a világra szarni.

Nemzeti ünnep volt ma.