Betöltötte a hatodik hónapot a kislány, összefoglaló TLDR mindenféle dologról, amik nálam beváltak, és amik nem. Alapvetően tök aranyos, jól alszik, vidám, eljátszik egyedül, megy a cukiskodás egész nap.

Ami miatt legjobban mérges vagyok, hogy a kórházban azt mondták (és el is hittem), hogy a szopóreflex akkor is kiváltható, ha a gyerek nem éhes, és nem szabad neki bedőlni. Hát nagy faszt, a lányom mikor jóllakik, akkor összezárja és elbiggyeszti a száját, véletlenül sem eszik többet, ha pedig keresgél, akkor tényleg éhes, el kell neki hinni. Az első napokban nem tudtam szoptatni, tápszert kapott, a kórházban elmondták, hogy mennyit kéne ennie, de ő éhes maradt utána, nem hittem el neki, csak sírt, én meg nem mertem neki többet adni, nehogy túletessem, vagy túl gyakran etessem, és fájjon tőle a hasa. Miért gondoltam úgy, hogy jobb egy éhségtől ordító gyerek, mintha a hasát fájlalná? Fogalmam sincsen, mindenesetre az első néhány átüvöltött éjszaka szerintem örökre bevésődött az emlékezetembe. Szóval azóta úgy vagyok, hogy addig etetem, amennyi csak belé fér, hasa szerencsére sosem fájt. Ja, és azzal basztat az orvos, hogy nem hízik eleget, szóval tényleg nem hagyja magát túletetni.

Ha már itt tartunk: a gyerek vegyes táplálású maradt. Napközben szoptatom, estére már kell neki táp, amit cumisüvegből kap meg. Biztos nem lenne rá szükség, ha lett volna/lenne türelmem sokáig szoptatni esténként, de bevallom, nem volt. Az, hogy nekem este a fáradtságtól aludjon be, majd felkeljen még kétszer enni nem igazán érte meg. Inkább kap este tápot cumisüvegből, és akkor tuti azért hagyja abba, mert jóllakott, és nem azért, mert elfáradt, így többet is aludtunk mindketten. Cumizavarról szerencsére ennek a gyereknek nem mesélt senki, sőt, inkább az volt a jellemző, hogy elfelejtett cumisüvegből enni, és kétségbeesetten próbált úgy ráharapni, mint ahogy a mellre kell. Ez baromi praktikus amúgy, mert így fürdetés után a férjem eteti, meg leléphetek este, tudom, hogy nem fog éhenhalni, ha esetleg felébredne.

Nagyon bevált nálunk a mindennapi fürdetés. Tudom, hogy nem kéne, mert egy újszülött nem koszolódik, de egészen az elején már rájött, hogy a lágy fények, az olajozás, meg a víz az azt jelenti, hogy utána enni kap, és alvás van. Egy darabig azt csináltuk, hogy vacsora, majd fürdés, de attól felébredt, és nehezen aludt el. Azt szokták mondani, hogy éhes gyereket meg szarabb fürdetni, de őt mindig megnyugtatta. Emlékszem, hogy egyik nap meg voltam csúszva, talán 4 hetes lehetett, már éhes volt és ette a kezét, de amint elkezdtem vetkőztetni és olajozni, azonnal megnyugodott, és türelmesen várt, mert már tudta, hogy nemsokára jön a kaja. Én meg már fel voltam készülve arra, hogy egy kétségbeesett gyereket kell fürdetnem. És akkor is, ha órák óta nyűgös, nem tudott aludni előtte, vagy fel van pörögve, ha megfürdetem, majd megkajál, akkor csak leteszem az ágyába, és teljesen magától elalszik. És a nagyszülők kiröhögnek, de tényleg csak kicsi lámpákat kapcsolunk ilyenkor. Mehet a hentergés meg a hülyéskedés, de amikor eljön a fürdetés ideje, akkor villany lekapcs, félhomály, és a szobájában a vacsorát csak a kintről beszűrődő fények mellett kapja meg. Amíg kelt éjszaka/hajnalban, akkor sem kapcsoltam villanyt, nem szóltam semmit, etetés, aztán vissza az ágyba. Igyekeztem unalmas maradni, bár baromi nehéz volt, mert ott vigyorgott meg cukiskodott.

A fürdetés időpontját hónapokon keresztül folyamatosan változtattuk. Volt korán, aztán késő este, aztán 8 körül, mostanában meg fél 7. Nyáron a kései volt praktikus (lehetett vele menni zúzni a budapesti éjszakába), így télen meg a korai, amúgy is sötét van meg hideg. 7-kor már alszik, miénk az este, filmet nézünk, ilyesmi.

Bevált még az álometetés, ami arról szól, hogy még mielőtt te magad elmész lefeküdni aludni, még kiveszed a gyereket az ágyából, és beléadagolsz némi kaját. Legelején ezt még nem ismertem, és felébresztettem az evéshez (nem díjazta), később tudtam meg, hogy ébreszteni sem kell, a reflex álmában is működik. A kicsike legtöbbször azért megébred erre az egészre, és nagyon nehéz nem cukiskodni vele (hiszen unalmas éjszaka van, ilyenkor aludni kell), de végére visszaalszik. Ennek az az előnye, hogy a 6-7 között lefektetett gyerek nem fog éjjel 2-kor éhség miatt felkelteni, hanem jó esetben tovább is kihúzza, hiszen 11-kor adtunk neki enni. Mivel este már üvegből etetjük, ezért én nyugodtan elmehetek aludni, és a később fekvő férjemé az álometetés.

Kaptunk ismerősöktől kölcsön ilyen ülőkét (babahinta a neve asszem), amiben félig fekvő/ülő helyzetben van a gyerek, zenél, rezeg meg ilyesmi. Nem használjuk, egyszer beleültettük, de nem díjazta. Igazából a kocsiba beköthető ülést sem szereti, mostanában talán megszokta, de pár hónapja mindig nagyon balhézott benne, csak akkor nyugodott meg, ha elindultunk az autóval. Látom, hogy sokan abban tologatják a babakocsiban (mert ezt rá lehet pattintani a babakocsi vázára), de a kicsike úgy sem szerette. Vele még mindig a mózeskosarat használjuk, hason szeret aludni, abban meg ezt lehet. Ezt tuti, hogy babája válogatja, van háromgyerekes ismerősöm, aki meg azt mondta, hogy a mózest nem használta sosem egyetlen gyerekkel sem, szóval ki kell tapasztani.

Szóval nem használtunk babahintát, mert ha otthon nyűgösködött az ágyában/játszószőnyegén, akkor inkább hordoztam. Nagyon frusztrált, hogy semmit sem tudtam csinálni, amikor nyűgösködött, de ha magamra kötöttem, akkor általában el is aludt, én meg filmeztem, olvastam, ruhát hajtogattam stb. Egyhetes korában próbáltam először a rugalmas kendőt, később csatos hordozóra váltottam, és nagyon bejött. Nem használom minden nap, de tornára pl ebben megyek vele, sőt, valamikor így is ebédeltem (és igen, leettem a fejét). A csatos nagyon kényelmes, nem érzem a súlyát benne, és lehet csípőre is kötni, jelenleg ez a kötés a sztár, hiszen így kilát rendesen. Elől hordozva használom az alvócsuklyát is, ezzel segítem, hogy elvonuljon a világtól, és szunnyadjon egyet. Mindig végiggondolom, hogy hova megyek, és ott mit fogok csinálni, ez alapján döntöm el, hogy babakocsi vagy hordozó. Két hete vettem magamnak egy két számmal nagyobb férfikabátot turiból, így a picinnyre csak egy sapkát adok, és az otthoni ruhájában elvan a kabátomban.

Ha már említettem a játszószőnyeget, akkor bevallom, hogy járókája is van, hatszögletű, fából készült. Még nincsen sok funkciója, mivel a gyerek csak forog, helyet nem változtat, de nagyon furán éreztem magam attól, hogy a földön van a szőnyegén. Úgy érzem, hogy a járóka valahogy meg is védi, mittudomén, nem botlok el benne, meg ilyesmi. Mindig elhúzom oda, ahol éppen vagyok, és dumálunk, mikor éppen főzök, vagy teszek-veszek. Praktikus olyan szempontból is, hogy a nap végén behajítom oda az összes játékát, és nincsen minden szanaszéjjel. Kíváncsi vagyok, mennyire fog lázadni ellene, mikor már kúszni fog, de remélem, hogy úgy tekint majd rá, mint a játszókuckójára, és nem mint börtönre.

Áldom az erkélyemet, napközben háromszor alszik, és ha éppen nem a hordozóban/útközben valahol, akkor otthon az erkélyen van a babakocsiban. Sokan mondják, hogy sétálnak a gyerekkel, hogy aludjon, rövid távon agyvérzést kapnék, ha napi háromszor egy órán keresztül rónom kéne a köröket vele. Így csak kiteszem az erkélyre, legtöbbször már érti is, hogy mi lesz, és alszik is, máskor nem, de akkor kimegyek, éneklek, megy a rütyü-rütyü, szóval nem úgy kell képzelni, hogy kinn üvölt, miközben megmásszák a poloskák és esnek rá a falevelek. Ciki, mikor zaj van az udvarban, de valamikor meg a házban fúrnak, szóval az az előnye megvan, hogy nem ébred fel a szomszéd kalapálására. Hanem mondjuk egy autóriasztóra. De hát ez van. Mostanában azt csinálom, hogy adok rá sapkát, egy vékony takarót, majd több réteg vastagot, így ha kell, akkor be tudom tolni a szobájába, és csak leveszem a vastag takarókat, a sapkától önmagában meg nem melegszik be, szóval nem kell levetkőztetnem (mert attól tuti felébredne).

És akkor végül a baba-mama torna. Három helyre is járok most, és mindkettőnknek bevált. Többet is próbáltam, de nekem az a vonulat nem jött be, ahol a gyereket höntörgetjük, mi meg ímmel-ámmal mozgunk valamit. Nekem fekvőtámasztartás kell, meg mindenféle kínzások, amikre otthon magamtól nem vagyok képes. Szeptember közepe óta járok, szóval három és fél hónapos volt a kislány, mikor először el mertem menni vele. Mert hogy ugye mi van, ha pont kajaidőben van. Vagy alvásidőben. Vagy nyűgös lesz. Azóta sokat kísérleteztem vele, és az a tapasztalatom, hogy ha valami érdekes történik (tehát rajtam kívül van még kit nézni), akkor tökmindegy, mi van, nincs éhség, nincs fáradtság. Leteszem a jógamatracra magam elé, a kiscsaj meg megfordul, és onnantól fogva rám sem bagózik, csak dobálja a mosolyokat mindenki másnak. Igyekszem persze úgy intézni, hogy ha az óra eleje felé lenne időszerű a kaja, akkor inkább odamegyek korábban, és óra előtt megszoptatom. Ha az óra második felére esne, akkor tudom, hogy amíg eksön van, addig kihúzza éhen, és akkor relaxáció alatt kajál. Valamikor éppen hogy csak elalszik itthon, fél óra múlva már ébresztem, hogy indulunk. Ilyenkor elég bágyadt és WTF fejjel néz rám, de az óra mindig feldobja. Volt olyan is, hogy teljesen kimaradt egy alvása, de nem különösebben rázta meg. Szóval ilyen kis rugalmas, milyen jófejség tőle.

Hát így ezeket okoskodtam össze 6 hónap alatt.