Havi második kimenőnkön a Dumaszínházba mentünk, és annyi stand upos van már, hogy jegyeznem kell, kit kerüljek el legközelebb, különben elfelejtem. Note to self.
Csenki Attila: a nők elleni erőszak nem vicces, azt mondani, hogy megpróbálnád úgy megölni a volt feleségedet, hogy közben balesetnek tűnjön - nem, nem vicces, kicsit se, főleg, hogy a meggyilkolt nők jelentős részét a jelenlegi/volt férje/barátja öli meg.
Aranyosi Péter: ő is azzal kezdte, hogy balaton soundos incidense utalt viccelődve, de vele leginkább az a baj, hogy nem tud imitálni, mindenkit ugyanúgy utánoz a fociszurkolótól kezdve a szakiig.
Beliczai, Dombóvári és Biri viszont egész jó volt.
Ezen kívül nem is tudom, mi van még. Járok táncra, ami egy darabka a régi életemből, mintha mi sem történt volna. Ugyanazok az emberek, más stúdió, új koreográfiák, olyan, mintha semmit nem hagytam volna ki. Áprilisban még felléptem, utána szabadságoltattam magam, a többiek Ozorára készültek, augusztusban és szeptemberben meg úgyis szüneteltek az órák. Amikor meg októberben újraindult, akkor már én is csatlakoztam. Későn vannak az órák, de ez most nagyon jól jön ki, mert pont tudok fürdetni előtte, és alszik, mire elindulok otthonról.
Ja, és tegnapi mérföldkő: már könnyezik a kislány, mikor sír! Kezdődik a potyogó könnyek időszaka.
Ezt mondtátok