Lehet, hogy a front, vagy a folyamatos betegeskedés, vagy csak simán most telítődtem, de rettenetesen megutáltam az ismétlődő házimunkát. Jól van, eddig sem szerettem, meg hát ki szereti, de most már annyira meguntam, hogy állandóan halogatom, de közben utálom, hogy halogatom, és mikor végre megcsinálom, akkor örülök neki, hogy rend van és fegyelem. Ja, és persze közben bűntudatom is van, hogy mennyire lusta vagyok, hiszen jár ide kéthetente takarítónő, van robotporszívónk, szárítógépünk, szóval nagyon könnyű dolgom van, és mégis. Naponta háromszor előpakolom a gyerek kajáját, kanalát, előkéjét, evés után eltakarítom a püréket, maradékot, letörlöm azt, amit összekent, pakolok mosogatógépből ki és be, mosás, hajtogatás, valahogy mindig van kiszóródott tápszer a pulton, állandóan kezet mosok, amitől meg kiszárad. És akkor még főzök magunknak meg a kicsikének is, igaz, csak kétnaponta, de mégis úgy tűnik, hogy állandóan pakolok vagy törölgetek. Hú, mennyire first world problem ez. Azt hiszem, nem a feladattal van a probléma, hanem hogy úgy érzem, semmit nem ér, mert állandóan újratermeli magát. És minden csak öt perc, de valahogy mégis hopp, eltelik egy óra, és a kislány már ébren is van.
A másik, hogy kezdenek mindenhol gyerekcuccok lenni. Persze ez is teljesen normális, és nem is a játékokról van szó, mert azokat két perc visszarakni a polcokra. Hanem van babakocsi, autósülés, etetőszék, járóka, és most elkuncsorogtam bátyámtól a babakarámot. A babakocsit van, hogy hetekig nem használom, de nem igazán van tárolónk, ahol tarthatnánk, meg nem is akarnám. Az erkélyre ki lehetne tenni, de végül is elfér az étkező sarkában csak hát szem előtt van, és nem túl elegáns. Etetőszék egyértelmű, hogy naponta többször kell, autósülést nem akarom a kocsiban tartani, mert a kocsi nem mindig parkol nálunk, és tuti, hogy belefutnánk olyan szituációba, hogy a nagyszülőkkel mennénk valahova, de jaj, az autósülés a férjem kocsijában van. A járókát nagyon szeretem én is meg a kicsike is, ki van nyitva az ajtaja, és valamikor visszamászik játszani. De amikor nem szeretném, hogy elcsászkáljon, akkor elzárom a bejáratát, akkor is simán eltölt benne annyi időt, hogy nyugiban megreggelizzünk és összekészüljünk a fürdőben, és nem ver a frász, hogy közben a bakancsom talpát nyalogatja (true story). Ezen kívül a nap végén csak behajítom a játékait, és már rend is van. Ezt viszont kiválthatjuk végül is a babakarámmal, amennyiben össze tudjuk szerelni, és akkor azt csak elpakoljuk este (feltéve, ha egyszerű a szerelése), a játékoknak meg szerzek egy dobozt, és abba pakolom el őket esténként. És akkor nem is kell a járóka, eggyel kevesebb cucc, hm. Annyira nem reménytelen a helyzet. De babakocsi és etetőszék még nagyon sokáig kell, és ha lesz még egy gyerekünk, akkor tényleg évekig így fogunk élni. Gondolom másoknál is kicseszett káosz van, ezzel vigasztalom magam.
Ezt mondtátok