Amikor éppen nem gyűlölöm az életet, akkor továbbra is írom a cukiságokat.
Nagylány:
- mivel rendszeresen játsza, hogy "olvas", ezért egyik nap mondtam neki, hogy olvasson valamit, mire hatalmas, csodálkozó szemekkel rám nézett, és felvilágosított, hogy "gyerek vagyok, nem tudok minden elolvasni"
- rendszeresen megjegyzi, milyen kupi van, majd sopánkodva rendet rak
- mindig rákérdez cipőfelvételnél, hogy jól van-e a lábán a cipő, és mikor egyszer nem figyeltem oda, és utólag mondtam, hogy ez kacsaláb, akkor leszúrt, hogy "ezért kérdeztem..."
- imád porszívózni, és egész hatékony benne, és leszúr, ha a szobáját takarítom ("ez az ÉN szobám, ÉN porszívózom!!")
- miután megitta a reggeli tejet, kihozza a cumisüvegét a konyhába
- élete első (nem szándékos) szóvicce: belenézett az üres cumisüvegbe, "nézd! ez egy TÁPCSŐ"
- éjszakára még pelenkás, de reggel azonnal számonkéri, ha nem az az első dolgom, hogy levegyem róla
Kisfiú:
- megtanult felmászni a székre, onnan meg az asztalra, úgyhogy mostantól elzárom a székeket, vagy nem tudom, mit csináljak, mert azonnal agyfaszt kapok
- jiddisül beszél (legalábbis tökre úgy hangzik)
- énekelget, meg felismerem gőgicsélésében a mondókák hangúlyozását
- érti már, hogy kérem, köszönöm
- érti, mi az, hogy tigriseset játszunk (ő morog, mi meg a testvérével összebújva félünk)
- eszembe sem jutott eddig kérni, vagy erre tanítani, de valszeg ezt látja tőlünk: elpakol, könyveket a polcra, labdákat a zsákba, duplót a dobozába
- állandóan mohát akar enni, pedig mostanában tényleg csak a kajákat eszi fel a földről (pl játszótéren a szétszórt pufi, jááj)
- imádja a csöves kukoricát, a strandon képes volt vadidegen családokat betámadni érte
Ezt mondtátok