Nem tudom, talán az idő teszi, de ma semmire sem volt energiám. Akartam tornázni, hajat festeni, de egész nap letörtnek éreztem magam, alig tudtam megmozdulni. Persze ha jobban belegondolok, akkor voltam boltban, patikában, életben tartottam egy babát, elmentem lányomért bölcsibe és egyedül lenyomtam az egész estés programot, szóval azért mégis csak csináltam valamit.
És lehet, hogy a lányom is az idő miatt háklis, de ma kifejezetten nyafka volt, semmi sem volt jó, mindenen sírt. Pedig az este egy jó részében aludt az öccse, és kirakósoztunk, játszottunk, olvastunk, és tudom, hogy nem várhatok tőle megértést, de az mégis túlzás, hogy végig kell bömbölni azt az 5 percet, amíg a babát szoptatom a másik szobában. És ma persze én sem voltam formában, és ilyenkor türelmetlen vagyok, kiabálok, és ha kiabálok, akkor nagyon sír, és mérges, és megüt, szóval talán nem kéne kiabálnom, nem? De.
Ja mert persze a kis fiatalúr csak úgy hajlandó enni, ha elvonulok vele egy ingerszegény, lehetőleg félhomályos helyre, ja, és fekve. Úgyhogy hiába működött hetekig a szoptatás közben ének/olvasás/kirakózás, most már nem, hát hurrá.
Ezt mondtátok