Közben csak szokásos negyedév vége van (don't you say?), ami leginkább abból áll, hogy délben azt veszem észre, hogy dél van, nem ettem, nem ittam, nem pisiltem, több levél jött, mint amennyit megírtam, és türelmetlen vagyok az emberekkel (mert általában faszok).
Ismét visszajött egy kolléganő gyesről, éppen betanul, ül az asztalnál, tőle két méterre a mobilja, ami elkezd csörögni. És csak csörög. És csörög. Felnézek, kié a telefon? Válaszol: enyém, de hagyjad, majd visszahívom.
És esküszöm, nem akartam bunkó lenni, de így is elég nagy az alapzaj, én mindig felveszem mindenki telefonját, meg némán tartom az enyémet, ő pedig hagyta, hogy csörögjön a mobilja (az ilyen embereknek van egy külön hely a pokolban), ezért elhagyta a számat, hogy engem viszont zavar. Erre elég nagyot nézett, hogy ja jó, és lenémította (majd utána még visszahívták kétszer, öröm lett volna még ezt hallgatni).
Miután kimentem, persze beszóltak, hogy én meg a csapatom bezzeg hangosan beszélünk egész nap, ami szintén kurvára zavaró. Persze nem nekem mondják ezt, mert velem senki sem konfrontálódik, pedig esküszöm, én már annyira szeretnék konfrontálódni, hadd küldjek már el valakit a kurvaanyjába.
Kíváncsian várom, vajon megütök-e valakit péntekig.
Ezt mondtátok