Kevesebbet alszom a kelleténél, rángatózik a szemöldököm, de legalább munka nincsen sok. Naplementét nézünk az irodából, valaki megjegyzi, hogy szép látvány ez, de miért kell ezt látnunk délután négykor, én pedig örök optimizmussal válaszolom azt, hogy még mindig jobb, így, mint ha este kilenckor néznénk ezt az iroda ablakából.

A kávézós projekt teljesen működött, vasárnap összeszedtem a tankönyveimet, beültem a Starbucksba egy hatalmas teával, és nekiálltam tanulni. Négy órán keresztül ültem ott, közben idegesítő karácsonyi slágerek mentek folyamatosan, és csordában megjelenő amerikai egyetemisták röhögtek hülye hangon a bonctankönyvük előtt. Ennyi idő alatt megírtam két alkalomnyi leckét (volt egy kis elmaradásom), megéltem számtalan mélypontot, de mivel nagyon mást nem tudtam ott csinálni, ezért pár perc után folytattam. Ha otthon vagyok, akkor tuti, hogy nekiálltam volna mosni/teregetni/takarítani/mosogatni/sorozatnézni. Elképzelésem sincsen, hogyan volt önuralmam órákon keresztül tanulni nem is olyan régen, ebből tényleg ki lehet esni, elég ijesztő.

Ma is be akartam ülni egy közeli kávézóba, de aztán inkább fürdőszobát penésztelenítettem, hajat festettem, paráztam a jövő hetem miatt (kicsit zsúfoltra sikerült), lyukakat keresek a naptárban, ahol tudok kicsit pihenni, sokat aludni, feküdni, semmit sem csinálni.