Nem mondanám magam tapasztaltnak "pasizás", randizás és ilyesmi terén. Nekem ez eddig mindig úgy sikerült, hogy barát, dejó barát, egyre jobb barát, aztán puff, egymásbaesés, a klasszikus "ismerjük meg egymást randik" kimaradtak. Meg amúgy is, 15 éves koromig rám sem nézett senki (tudom, nem nagy tragédia, de elég szarul éreztem magam, miközben mindenki körülöttem már bepasizott), utána meg elég egyértelmű volt a nyakamban a fél szív majdnem 4 évig. Na, ezzel csak oda akartam kilyukadni, hogy nem igazán volt részem leszólításokban, meg egyéb próbálkozásokban, de ami volt, az annál emlékezetesebbre sikerült. :)

15 évesen rokonlátogatni voltunk Floridában, a már említett nagybátyáméknál és családjuknál. Ekkor fél éve tanultam angolul (gimi első osztály, tavaszi szünet), szókicsem nyelvtanulás előtt pedig állt a halál-metál dalok szókincséből, és annyi, de rokonok noszogatására úgy döntöttem, én tökre egyedül fogok 3 fánkot kérni a pult mögötti bácsitól (micsoda nagy kaland!).
Az ősz eladó végigvigyorogta a mutogatással egybekötött nyökörgést, még a pult mögül is előjött, kaptam fánkot, de nem hármat, hanem négyet! Nézek, hogy E?! Erre ő: "Four pieces for the price of three... Just for you, honey!" Rokonok mögöttem jót derültek ezen, a bácsi tovább mosolyogva visszament a helyére, én meg álltam, mint a tök, mert egyedül én nem értettem, mit mondott...

A másik úgy másfél éve volt a Kék Yukban: egy ismerős bulijára mentem el, valami metál, én meg nagyon ráértem, gondoltam, miért ne. Ott beszélgettem egy sráccal, aki szimpatikus volt, de nekem volt barátom akkor. A következő párbeszéd zajott le közöttünk:
- Nem kérsz még egy italt?
- Ööö, akkor most mondanám el, hogy több, mint 3 éve van barátom. Még mindig meg akarsz hívni egy italra?
Rövid szünet, majd:
- Nem... de kapsz az enyémből!
A kis gyakorlatias! :)

Végül az utolsó: kb egy éve, szintén Kék Yuk, Emergenza, ahova Wendigo koncertre mentem (hova máshova?). Koncert vége, a többi banda annyira nem érdekelt, de meg akartam várni az eredményhirdetést, így maradtam még. Elkevertem magam a pulthoz, mellettem kettő, láthatóan irodából éppen csak idezuhant arc (ing, nyakkendő), rámnéztek, és hangosan megjegyezték: "Huh!". Na, de ez is a véleménynyilvánítás egyik formája, igazából azon lepődtem meg, hogy egyikük ezután még odajött ismerkedni. No, itt jön az képbe, hogy nekem a férfiideálom eléggé elüt a megszokottól: legyen nálam kicsit magasabb, mackós (férfi és a disznó is 100 kg fölött kezdődik!), hosszú haj, szakáll, szóval az a szőrös harcos típus. Az illető pedig magas volt, nyurga, első ránézésre 30 körüli (én 20 vagyok) de amúgy aranyos. Próbálta jóvá tenni az első benyomást róla a pultnál, és elkezdtünk beszélgetni.
Mondtam neki, hogy W koncertre jöttem, erre le is csapott hamar, gondolta, ezzel hogy bevágódik (és tényleg, ha nincsen pechje:)): bemutathat a zenekarnak, mivel ismeri az egyik tagot! Szegényt enyhén letörte, hogy én is, de hát ez van. Az élet kemény. Ez után még beszélgettünk felszínes dolgokról, suli, hobbik, ésatöbbi, majd:
- Bocs, nekem mennem kell, de nincsen kedved valamikor találkozni, meginni valamit, beszélgetni?
- Bocs, barátom van lassan 4 éve bla, bla...
- Értem... és hűséges típus vagy?
Itt enyhén félrenyeltem a szódámat, hogy hát jajj, hogy lehet ilyet kérdezni? Látva döbbenetemet, folytatta:
- Hát legyünk őszinték egymáshoz, nem?
Azóta sem találkoztunk...