Furcsa dolgok az emlékek, érzések, és az, hogy egy dallam vagy illat hatására visszajönnek (mit jönnek, szabályosan rohamoznak). Mármint az emlékek.

Sok zenét már nem tudok hallgatni, mert olyan dologhoz (vagy személyhez) kapcsolódik, amire nem akarok gondolni, mert bármilyen boldog is vagyok, fáj. Pedig jó zenék ezek, kár értük. De vannak olyanok is, amik feldobnak, ilyen ez a szám is: 

Igeeen, Tenacious D-től a The Pick Of Destiny film Beelzeboss száma. Oltári nagy ökörség az egész film, de imádom.
Kocsiban ülünk egy éve, nyár elején, száguldunk éjjel Veszprémben, vagy éppen Veszprém és Tapolca között, üvöltve énekeljük, hogy "Jesz júáre fákd" "náw ájm komplít end máj kák jú víl szák". Vagy éppen ülök éjjel a gép előtt, és MSNen vigyorogva gépelem fonetikusan a szövegét ("Ájemkomplííít!" "Ájmdödevil ájkendú vatájvant") olyasvalakinek, aki akkor még csak barát, de segített enyhíteni, ami fájt, és összeragasztgatta azt, ami összetört, csak azzal, hogy létezett, és lélegzett, és tiszta hüje (igen, pontos j-vel!), és és... És ilyenkor próbálom elfogadni, hogy kellett valaki, aki összetört, hogy aztán Ő meggyógyítson, mert lehet, hogyha nem vagyok annyira magam alatt, akkor nem kezdünk el újra találkozgatni...

Ha belegondolunk, hogy mekkora nagy szerencse kellett ahhoz, hogy egyátalán létezzünk, hogy micsoda véletleneknek kellett összejönnie, hogy éljünk - hogy Nagypapám éppen csak túlélte a tífuszt kinn a fronton, és ha meghal, Apum sosem születik meg; hogy Anyum gyűrűs menyasszony volt, mikor Apum megkérte a kezét, tehát majdnem máshoz ment hozzá, és akkor én nem lennék itt; hogy a sokmillió spermiumból pont én voltam a leggyorsabb, és pont én születtem meg... Hiszem, hogy minden okkal történik, hinni akarom, hogy ezeknek így kellett történnie, és nem puszta véletlenektől függ az életünk. Hinni akarom, hogy mindennek van értelme. Így talán könnyebb elfogadni, ha valami fáj.

Ejj de szentimentális picsa vagyok ma, hejj.