Ezt mondtátok

  • AnnGel: @isolde: de jó, nagyon menő vagy! (2023.07.24. 23:46)
  • isolde: Tök jó! Én 42 évesen csináltattam az első tetoválást. (2023.07.24. 16:41)
  • isolde: @AnnGel: itt Norvégiában azt az elméletet tolják, hogy a szülőknek haveroknak kell lenni, mert ha ... (2023.06.10. 14:07)
  • AnnGel: @isolde: sajnos nem tudok részleteket, hogy kivel megy hogyan szokott konfliktusa lenni a gyerekem... (2023.06.09. 13:08)
  • isolde: Én pont bírtam anno az oviban a verekedős gyerek anyukáját, mert jó fej volt. De lehet, hogy csak ... (2023.06.09. 07:32)
  • Utolsó 20

2023.10.16. 11:05 AnnGel

dőnként elfelejtem, hogy ez a blog is van. Pedig aztán olyan jó évekkel később visszaolvasni, hogy mi is volt, hogy is volt! Egy csomószor előfordult már, hogy teljesen elfelejtettem dolgokat, régi utazásokat, élményeket, helyzeteket. Értem persze, hogy nem lehet mindig mindent rögzíteni, és az emlékek óhatatlanul megfakulnak, elvesznek, és ez normális, engem mégis félelemmel tölt el.

Közben rengeteg dolog történik a kis belső világomban is, ami annyira nem publikus - meg szoktam beszélni barátokkal, meg rengeteget agyalok, olvasok a témában. Valaki javasolta, hogy azokat a gondolatokat is le kéne írnom valahova, hogy segítene az önismeretben, de valahogy nagyon nehezen veszem rá magam arra, hogy valamit csak magamnak írjak. Nem is a közönség kell, elég a közönség illúziója is.

Na de.

Nagyon sűrű volt a szeptember-október. Távoli rokon esküvőjére mentünk, ahol valaki terhesnek nézett (argh), egy másik hétvégén meg hármasban Szlovákiába egy barátnőnkkel. Be kellett látnom az utóbbi években, hogy bármennyire is menő túrázni, én nem szeretek, úgyhogy tényleg csak kis lájtos sétákat toltunk a Csorba tó körül, meg néztük az étteremből, hogy esik az eső. Ja mert persze azon a hétvégén mentünk oda, amikor majdnem végig szakadt.

Aztán azóta egy másik lagziban is voltunk, amit egy VONATON rendeztek, őrület, imádtam, micsoda ötlet. Sajnos egyáltalán nem tudtam magam kialudni, és úgy álltam neki a hétnek, hogy fáradtabb vagyok, mint előtte, és azóta is csak 7 órákat tolunk éjjel, úgyhogy egész múlt héten tök fos voltam.

És igen, szóval az alvás.

Két módban létezem: több időt szánok az alvásra, de akkor nyugtalanabbak az éjszakák, sokszor felébredek és forgolódok. Vagy keveset alszom, kimerült vagyok, de legalább átalszom az éjszakát. Remek.

Próbáltam újragondolni az estéket, hogy amúgy hogyan lehetne megoldani, hogy aludjunk napi 8 órát, és borzasztó, de tényleg úgy érzem, hogy sehogy. 10-kor le kéne feküdni, fél 11-kor már aludni kéne, de basszus 10-kor még a fiam simán fenn van, szólongat és kimászkál, és nem tudom magam rávenni, hogy hah végre alszik a gyerek, akkor én is lefekszem izibe', mert akkor tényleg úgy érzem, hogy semmi sem pihentem. Amúgy nem szokott problémám lenni a 7 órás alvásokkal, ha hétvégén aztán kipihenem magam, de a vonatlagzis hétvégén iszonyúan kimerültem, és egyszerűen nem értem magam utol sehogy sem. Egyelőre még most az a stratégiám, hogy elég kevés a melóka, ezért homeofficeban le tudok dőlni aludni, és ezzel pótolom a kiesett időt.

Aztán mi van még.

Egyik barátnőm felkért koszorúslánynak, és ez tök izgi, még sosem voltam koszorúslány, és nekem sem volt koszorúslányom, és fogalmam sincsen, ez mennyi elfoglaltsággal jár, de remélem, nem bánom meg a végére :D

Jaj és két hete varrattam még egy tetoválást, most az alkaromra, és nagyon szép és nagyon szeretem, és minden nap megcsodálom. Sajnos ettől csak még több tetoválást szeretnék, de ez állítólag ilyen, ha az ember rácsúszik, akkor nincs megállás.

Pedagógiai szakszolgálatra mászkálok még, meg óvodapszichológushoz, fogadóórákra, drága kicsi fiam nehezen viseli a nevelési év kezdetét, próbáljuk összerakni, hogy mi segítene, vagy mit lehetne még tenni, miközben talicskázzuk a pénzt a fejlesztésekre. De majd biztos tökre kreatív felnőtt lesz meg minden, csak a közoktatás éveit kell vele túlélni. Meg ezt az időszakot bírjuk ki idegileg, amikor 100% output, 0% input módban nyomja (folyamatosan beszél, és közben semmire sem reagál).

Szólj hozzá!

2023.09.07. 15:18 AnnGel

Úgy mentem el tegnap pszichológusomhoz, hogy amúgy egész jól vagyok. Talán egy éve gyötört valami hiány, hogy kéne valami közösség, akikkel tudok kapcsolódni, és most lettek új emberek az életemben, meg lett egy új közösség, és most jól vagyok azt hiszem. De ez is egy olyan dolog, amit csak gyerekek nélkül tudok csinálni, úgyhogy továbbra is áll a probléma, hogy teljesen le kell választanom az életemet, van a gyerekekkel töltött idő, amiben lemerülök, és a nélkülük töltött idő, amiben meg töltődni tudok (és közben lelkiismeretfurdalásom van). És bár hálás vagyok érte, hogy sok időt tudok a saját dolgaimmal foglalkozni, mégsem érzem ezt jó iránynak, hogy csak akkor tudok felnőtt társaságban lenni, ha más vigyáz a gyerekekre,

És akkor elkezdtünk erről beszélgetni, hogy honnan is eredt ez a hiányérzet, miért volt ez az űr bennem, vagy mire is vágyom, és ismét rájöttem, hogy nagyon másnak képzeltem a gyerekes életet. Kezdve azzal, hogy azt gondoltam, hogy gyes alatt találok majd anyukákat, akikkel lehet beszélgetni, meg az időt eltölteni, amíg a gyerekek a játszótéren legelnek, de nem sikerült, pedig rengeteget jártunk játszótérre, és tele volt a környék kisgyerekes családokkal. Aztán oké, ez is elmúlt, de aztán ide költöztünk, egy kis társasáházba közös kerttel és mini játszótérrel, és persze előfordul, hogy a gyerekeink ott pörögnek, a szülők meg beszélgetnek közben, de talán negyedévente egyszer? Legtöbbször csak a gyerekek vannak ott, a szülők a lakásban tesznek-vesznek, úgyhogy igazából már én sem nagyon megyek le, mert minek, egyáltalán nem szeretek 4-6 gyerek körül egyetlen felnőttnek lenni, akkor inkább otthagyom őket, aztán ha összevesznek, úgyis hazajönnek.

És ott voltak az ovis/sulis barátok szülei, akik még ha egyszer kétszer át is jöttek, elkezdték inkább csak a gyerekeket átdobni. Biztos nem érezték magukat annyira jól, mint én, amit sajnálok, mert nekem remek élmény volt a kertben sörözni a szülőkkel, míg a gyerekek egymást kergették. Bár ezeket az alkalmakat is hetekkel előre le kellett szervezni, mert mindenki különórákra viszi már óvodás kortól a gyerekeit, mintha kötelező lenne, és úgy tűnik, mi vagyunk az egyetlenek, akik 5-től már otthon vannak.

És most lement az egész nyár úgy, hogy többször is itthon dolgoztam, míg lányom fel és alá unta magát a lakásban, és minden alkalommal megpingeltem a szomszédokat, hogy nincsen itthon véletlenül senkinél sem gyerek? És nincs, hiszen mindenki beiratja táborba, vagy elviszi nagyszülőkhöz, hát mit csinálnának hétköznap itthon a gyerekkel. Ráírtam lányom legjobb barátnőjének a szüleire, hogy nyáron nincs-e kedvük felváltva megoldani homeofficeba egy-két napot, kiderült, hogy egész nyári szünetben vidéken vannak, gondolom ott van nagyszülő, vagy valami nyaraló.

Mindenki megszervezi magának, mindenki megoldja magának és közben legtöbben belepusztulnak az erőfeszítésbe. De igazuk van, hiszen nincsen közösség, amire számítani lehetne.

A hétköznapok még gyorsan elmennek, mert most már nagyon sokat eljátszik egymással a két gyerekem, de a hétvégék hosszúak. És elfáradtam abba, hogy programot kell szervezni nekik, hogy aktívan gondoskodni kell a szórakoztatásukról, hogy kimozduljunk és csináljunk valamit. Persze Budapest tele van lehetőségekkel, de a legtöbb családi program iszonyúan sokba kerül, ha 10ezer Ft alatt megúszunk valamit négyen, akkor az már kisebb csoda, és akkor még csak egy kiállításra mentél el, vagy strandra.

Ha visszagondolok a saját gyerekkoromra, akkor nem emlékszem, hogy a szüleim aktívan programot szerveztek volna nekem. Az időmet más gyerekek társaságában töltöttem. Kertvárosban laktunk, volt a közelben egy játszótér, ahova egyedül kijártam 6 évesen, és tuti volt ott valaki, mert rengeteg gyerek lakott a környéken. Később, mikor elsős lettem, akkor kiderült, hogy több osztálytársam is a szomszédos utcákban lakott, és akkor állandóan átmászkáltunk egymáshoz felnőttek nélkül. 8 évesen aztán messzebb költöztünk, és akkor ez megszűnt, mert mindenhez buszoznom kellett volna, anyám meg nem ért rá engem a barátnőimhez cipelni.

Nem tudom, mi lenne jó. Időnként vannak idilli pillanatok. Hogy az ebédet készítem, férjem a pincében festi a kerti székeket, a szomszédokkal beszélget közben, a gyerekek meg a pince-kert-lakás között mozognak, időnként megkeresnek, mert kell valami, aztán visszamennek a kertbe a szomszéd gyerekekhez csapódni, aztán megint az apjukhoz, hogy megnézzék, hogy áll. És akkor úgy érzem, hogy milyen jó, hogy mindenki tudja a saját dolgát csinálni, mindenki jól érzi magát, és mégis együtt vagyunk.

Szólj hozzá!

2023.08.30. 13:22 AnnGel

És már kezdődik is a következő tanév.

Az a szívás a nyárral, hogy azt is szar megszervezni, hogy mit csináljunk a gyerekekkel. De közben meg az is szar, mikor vége van, és időre vinni kell őket. Lányomat beírattuk néhány táborba, és tényleg fantasztikus programokat szerveztek nekik iszonyúan sok pénzért, de fáradtabb volt a hét végére, mint mikor iskolába jár. Elvi bajaim is vannak azzal, hogy minden délelőtt szervezett program, majd minden délután másik szervezett program van minden egyes nap, de a gyereken is azt láttam, hogy bár élvezi, ez nagyon sok. Nyáron pihenjen, hiszen az iskola is fárasztó, de ha nem viszem táborba, akkor két nap után otthon megy az agyamra.

Végül a megoldás a kerületi önkormányzatilag támogatott napközis tábor lett, féltem attól, hogy túlságosan fapados lesz, fogalmam sem volt, hogy mit várjak egy ingyenes tábortól, ahova 200 másik gyerek is jár, de meglepően jó volt. Egy sportpályán hesszeltek a nap nagy részében, lehetett focizni, voltak kirakva papírok, ceruzák, lehetett kérni pinpongütőt, sakktáblát, sporteszközöket. Hetente kétszer szerveztek valami komolyabb programot nekik, elvitték őket múzeumba, moziba, egyszer valami állatsimogatós program is volt. És ez így pont jó volt, a nap nagy részében a többiekkel lógott, barátkozott, szóval nem unatkozott nagyon, de nem is volt hulla fáradt a végére.

Fú, azért elég sok dolog történt a legutóbbi bejegyzésem óta. Vid szülinapját ünnepeltük a Népszigeten, pléden ittuk a bort, és azt kell mondjam, hogy tökéletes ez a helyszín, mert van közelben wc (fontos!), meg lehet venni enni meg inni is, ha szeretnénk, de lehet piknikezni és fogyasztani azt, amit mi vittünk, szóval igyekszem jövő nyárig nem elfelejteni, hogy oda is lehet menni.

Aztán Quimby koncerten is voltunk, ahol rövid ácsorgás után már le akart szakadni a derekam, úgyhogy ezen lamentáltam, hogy mikor lettem ennyire öreg. Szerencsére le tudtam ülni, mert a teraszra vettünk jegyet, hát így múlik el a világ dicsősége.

Egyik hétvégén kipróbáltam a motoros túrázást a férjemmel, elmentünk egészen Selmecbányáig, kirándultunk kicsit, meg felmentünk a dombokra a sífelvonóval, szóval nagyon hangulatos volt. Viszont két óra motoron tényleg sok volt már, úgyhogy ennél nagyobb távokat nem mennék már.

És végre itt a lehűlés, az éjszaka azt álmodtam, hogy megint 36 fokot mondanak a hétre, de szerencsére ez nem igaz. Utálom, hogy télen azért zárkózunk be, mert szar az idő és sötét van, és nincsen kedvem menni sehova, nyáron meg azért zárkózunk be, mert kibírhatatlan a hőség. Vennem kéne itthonra egy vérnyomásmérőt, hogy kiderítsem, mi akar bekrepálni a hőségtől, meg hogy ezzel lehet-e bármit kezdeni, mert csak azt érzem, hogy mire hazaérek a gyerekekkel a tábor/oviból, és felsétálunk a másodikra, azután negyed órát kell feküdnöm, mert rosszul vagyok. Szóval vagy a pluzus, vagy a vérnyomás, vagy felmegy, vagy leesik. Illetve ezek kombinációja.

Szólj hozzá!

2023.08.09. 12:16 AnnGel

Két hétig szabin voltunk, ebből egy hetet (vagyis nem, mert keddtől szombatig) Ischia szigetén nyaraltunk Forioban, amiről egy barátnőnk azt írta, hogy egy igazi kis autentikus város, és igaza is volt. Kellett egy nap, hogy átálljak a helyi tempóra, hogy nem igazán van járda, és álladóan el akarnak gázolni robogóval, de azon kívül tényleg hangulatos volt. Olaszok kedvelt üdülőhelye, pont annyira turistás, hogy kellemes legyen, de látszik, hogy sokan élnek ott. Volt viharos tenger, meg hányás a kompon odafelé, egyik nap robogót béreltünk, másik nap motorcsónakot, jókat ettünk, punnyadtunk a medence partján, fürödtünk kicsit tengerben is, szóval fullos volt az élmény. Közben szomorú is vagyok, mert ez a medencés szállás reggelivel olcsóbb volt, mint a tiszafüredi kempingben az apartman, és milyen igazságtalanság már, hogy ott az olaszoknak, főleg a Nápoly környékén élőknek ez tökre nem egy luxus dolog, nekünk meg most már a belfüldi utazás is az, hurdurr.

Jövőre azt fogjuk csinálni amúgy, hogy kipróbáljuk, hogy dolgozunk közben, és akkor legalább a szabink nem fogy, és akkor nem aközött kell választani, hogy a gyerekekkel töltjük a szabadságot, vagy nélkülük.

Na de Olaszország után pár nap pihenés otthon, és aztán felpakoltuk a fél háztartást, és Tiszafüreden töltöttünk pár napot a gyerekekkel. Évről évre javul a helyzet, és kezd a gyerekekkel nyaralás tényleg nyaraláshoz hasonlítani (mármint nekünk, szülőknek). Nagyon sok családot láttunk 1-2-3 éves picikkel, úgyhogy gondoltam megállok egy pillanatra és hálát adok azért, hogy a gyerekek már nagyobbak.

  • Először is: fél 10-től fél 9-ig aludtak minden nap.
  • Nem kell már napközben altatni, ami hatalmas előrelépés (innen is elnézést az óvónőktől, good luck), nem horror az idegen helyen altatás, ugyanazokon a szarokon elélnek, mint mi (virslis peksuti, hotdog, pizza, lángos, sült krumpli). Nem kell vinni külön kaját, kanalat, előkét.
  • Tanösvényeken el lehet őket engedni, nem para, hogy nem látjuk őket pár percig (bár egyik nap fiamra vérző térddel találtunk rá, másnap meg seggig sárosan). A kenguru parkban (Tiszaderzs) órákig játszótereztek és játszóházaztak, míg mi kávéztunk. Peak parenthood pillanat volt abszolút.
  • Nincsenek földön fetrengő leolvadások, bár helyette van kitartó nyúzás és nyafogás, de azt jobban bírom.
  • El lehetett velük menni vízi akadálypályára, ami nekem ment a legrosszabbul (és mindenem fáj). Karúszóval ellubickolnak a vízben, nem belém kapaszkodnak folyamatosan.

Most meg próbálok visszarázódni a hétköznapokba.

Szólj hozzá!

2023.07.20. 13:45 AnnGel

Na a varratokkal végül el kellett mennem sebészetre, mert 3 hét után sem akartak kiesni, de így végre megszabadultam tőlük, ami jó, mert sokkal jobban zavart, mint gondoltam volna, hogy zavar. Tudom, hogy nem a világ vége három apró seb a hasamon, de begyulladt, és cérna állt ki belőle 3 hete, és ránézni is alig tudtam, szóval örülök, hogy túl vagyok rajta.

De legalább a piercingek nagyon szépen gyógyulnak.

Pénteken szabadulószobáztunk, szombaton megnéztük a cirkuszban A sztyeppe illata előadást, nagyon tetszett.

Közben tombol a nyári szünet, lányomat hol ide rakjuk, hol oda, esetleg megy táborba. Most éppen mellettem szenved a homeofficeban, és nagyon röhögök azon, hogy bár festhetne, rajzolhatna, olvashatna, kertbe mehetne, karkötőt fűzhetne, legózhatna, kristályragaszthatna, ő inkább énekelve narrálja, mit csinál a macskánk.

Nagyon jó időszakban vagyunk így amúgy gyereknevelésileg, nagyon sokat játszanak együtt, a délutáni "csendes pihenő" alatt (ahol már csak max én alszom, a gyerekek nem) simán eljátszanak másfél órát. És először azt hittem, hogy csak együtt vannak el ilyen jól, de most lányom pár napig nagyszülőknél volt, fiam egyke volt néhány napra, és míg egy évvel ezelőtt ilyenkor levegőt sem lehetett venni tőle, annyira akarta a figyelmet, most elvonult legózni egész este, mi meg néztünk, hogy ilyenkor mi van? Most tényleg itt ülünk és beszélgetünk egy órája mindenféle félbeszakítás nélkül? Őrület.

Szólj hozzá!

2023.07.11. 10:47 AnnGel

Pár hete a legutóbbi fellépésen a smink mellé tettem fel kristályokat is az arcomra. Ez nem új dolog, rendszeresen szoktam, egy pötty az orromra, egy a szám alá, vagy ilyesmi, szeretem, szép. Régebben sosem csináltam fotókat magamról, de mostanában elkezdtem, leginkább azért, hogy fél év múlva vissza tudjam nézni, hogy hogy is volt az a ruha, meg a smink, meg az ékszerek, mert amúgy ritkán van ahhoz fellépés, hogy ez rutin legyen. És ha már készül kép, akkor el is szokta küldeni barátoknak, milyen dögös vagyok, mert amúgy meg tényleg zéró sminkkel élem a hétköznapokat, mármint tényleg semmi, kinek van erre ideje meg energiája, hát nem nekem. Na és akkor az egyik barátnőm visszakérdezett, hogy nem gondolkodtál már piercingeken? Olyan jól állna.

És akkor rájöttem, hogy de igen. Imádom másokon a piercingeket, tetoválásokat, és én is szeretnék hosszú ideje már. Az ajakpiercing 20 éve tetszik, septum pedig mióta táncolok, szóval kb 13-14 éve? De először azért beszéltem le magam róla, mert túl drasztikus változtatás, mi lesz, ha felnövök és nem tetszik? De ettől függetlenül persze továbbra is csorgattam a nyálamat mindenkinek a tetoválására, és hát ebben a tribal fusion hastáncos világban tényleg mindenki szét van varrva. De aztán valahogy elfogadtam, vagy megmagyaráztam magamnak, hogy én nem ilyen vagyok, mármint tetszik másokon, én is szeretnék, de nem csináltatok, mert nem tudom.  Meg valahogy az volt bennem, hogy ilyesmit az ember nem akkor csinál, mikor fiatal meg bohó? Én meg már nem vagyok az, és nem késő már így megőrülni? Aztán kiderült, hogy egy csomó ismerősöm 30 éves kora fölött csináltatta az első tetoválást, szóval nem, nem vagyok elkésve. Nem mintha komolyan azt gondoltam volna, hogy el vagyok késve, de ez ilyen tudat alatti dolog asszem.

Na de kb ennyi kellett, hogy valaki megkérdezze, hogy olyan jól állna, nem akarsz? És hát innentől fogva persze csak ezen tudtam pörögni, elolvastam az összes ajakpiercingről mindent pro és kontra, tiktokvideókat néztem a gyógyulási folyamatról, redditen elolvastam a tapasztalatokat. Közben kinéztem magamnak egy pici és cuki mintát egy tetoválóművésznél. Nyilván ez figyelemelterelés volt a műtét előtt, mert addig sem azon aggódtam. Amúgy annyi drasztikus változtatást vállaltam be ennél sokkal kevesebb gondolkodással (lásd petevezeték-elköttetés), hogy nevetségesnek tűnt ennyit tanakodni azon, hogy akarok-e egy ékszert az arcomra.

Szóval most van egy septumom és egy vertical labret-m. Meg egy kis minta a bokám fölött. Még kicsit érzékeny, meg gyógyul, de nagyon tetszik.

2 komment

2023.07.03. 11:46 AnnGel

Senki sem kapta el a gyerekek kéz-láb-száj betegségét, wow. Úgyhogy voltam fellépésen, és ügyesek voltunk, és elfáradtam, mindig elfáradok, mert 6-től 8-ig tart az egész, és bár kétszer négy percet vagyok csak színpadon, akkor is már fél 4-től sminkelek meg készülődök, meg enni próbálok, de nehezen megy, mert izgulok. Felmerült, hogy mehetnénk decemberben külföldre fellépni, és nem fogom vállalni, mert egyszerűen inkább a stresszt érzem benne, hogy elpakolni mindent, utazni, ott aludni, közben decemberben már karácsonyra is készülni kéne, meg a kórus is biztos szeretne majd koncertet. Mindig ez történik, hogy az évi kettő nagy fellépés kb akkor van, mikor a kórussal is az előadások, ami logikus. És vannak kisebb fellépések, amikre lehetne menni, de azt érzem magamon, hogy több a nyűg vele, mint amit ad. Szeretek táncolni, de valamiért tökre stresszel a sminkelés, miközben amúgy nem tart sokáig, tök hamar megvagyok vele, de mégis az van a fejemben, hogy a színpadi smink ÓRÁKIG készül.

Mindegy.

Múlt héten nagyszülőknél voltak a gyerekek, engem kedden műtöttek, szerda-csütörtök-pénteken pedig tök egyedül voltam itthon, férjem is elutazott, kiírattam magam táppénzre, és három napig lelkiismeretfurdalás nélkül csináltam a semmit. Az első nap végén azt éreztem, hogy nem tudok rendesen pihenni, hogy elkezdtem magam unni, egész nap ültem vagy feküdtem, néztem sorozatot meg olvastam, és hogy most már csinálnék valami mást?? Aztán második nap rájöttem, hogy basszus, itt az xbox, úgyhogy a többi két nap már nem voltak ilyen problémáim. Amúgy mindig zavart, hogy olyan bénának érzem magam konzolos játékokkal, aztán most jöttem rá, hogy persze, mert tájékozódni az életben is nehezen tudok, célozni kontrollerrel katasztrófa, amúgy nem bírom, ha hirtelen történnek velem dolgok, rámugranak meg megölnek, szóval csak összeraktam, hogy nekem a platformer játékok valók!!! Lehet menni előre, hátra, meg ugrálni, meg feladatokat megoldani, és kész! Nem kóválygok, meg nem tévedek el, és általában pontosan célozni sem kell, hát ez csodálatos. Illetve nekem az is szempont, hogy ne tartson nagyon sokáig végigvinni  a játékot, mert ha valamibe 60 órát lehet ölni, akkor neki sem állok, de ha 4-5 óra alatt ki lehet pörgetni, akkor reális, hogy belátható időn belül befejezzem. A Planet of Lana-t illetve az Inside-ot kezdtem el, mindkettő nagyon tetszik.

Mától meg megint melóka, nyári szünettel súlyosbítva, bár most egy szavam sem lehet lányomra, mert órák óta elvan, fogalmam sincs, mivel, de majd összeszedem a romokat.

Szólj hozzá!

2023.06.20. 13:57 AnnGel

Korábban véget ért a tanév nálunk, mert utolsó héten megbetegedett a kicsi, és mivel pénteken amúgy is mentek volna a nagyszülőkhöz, felhívtam anyámat, hogy elvihetném-e a beteget addig hozzá, majd utána viszem a nagyot az utolsó napja végén. És végül arra jutottunk, hogy vegyem ki a nagyot az utolsó két napjáról, és szerdán menjenek mindketten Veszprémbe. Úgyhogy szerdán este váratlanul ott álltunk, hogy nincsenek gyerekek vasárnap estig. Felkelünk reggel, megisszuk a kávénkat kényelmesen, aztán leülünk dolgozni? Munka után pedig felállunk a géptől, és csinálunk, amit akarunk? Mindig meglepődök persze azon, hogy ilyenkor azt képzelem, hogy milyen kipihent leszek néhány gyerektelen nap után, mert "csak" dolgoznom kell, aztán persze pofára esek, mert a "csak" munka azért mégiscsak munka, és nem pihentető. Na mindegy. De vettünk palántákat (eléggé megkésve, de hát rohadt hideg volt egész tavasszal), kiültettük az erkélyre, és minden nap nézegetem a paradicsomot, paprikát, uborkát, padlizsánt és cukkinit. Nagyon szurkolok nekik! Az eper szépen terem (igaz, rendkívül pici gyümölcsöket), a rukkola elég satnya, de a petrezselyem meglódult.

Szombaton megnéztük a Nemzetiben a Slava's Snow Show-t, és én nem számítottam arra, hogy bőgni fogok egy bohóc előadáson, de here we are.

Aztán eljött a vasárnap, és anyámék visszaadtak nekünk két kéz-láb-száj fertőzésben szenvedő gyereket. Légyszi ne kapjam el, szombaton fellépés, jövő kedden meg műtétem lenne, és már körészerveztem a gyerekfelügyeletet, hogy tudjak utána pihenni, szóval nagyon bebaszna, ha el kéne halasztani.

Most éppen férjem tolja velük a napot, szerdán cserélünk, addig is mindkét nap bejöttem az irodába, hogy nyugodtan tudjak dolgozni. Tegnap mire hazamentem, a gyerekek meg voltak vacsoráztatva, le voltak fürdetve, már csak mesét kellett nekik olvasni. Ilyen lehet apának lenni egy konzervatívabb felállású családban. Nem rossz, nem rossz.

Viszont azzal, hogy nem kell a gyerekeket vinni sehova, így reggel tovább lehet aludni, fiam is 6 helyett fél 8-kor ébred, szóval azért ez nagyon jó. Csak ez a fertőző betegség nem hiányzik hozzá.

Szólj hozzá!

2023.06.05. 15:19 AnnGel

For the record a szombati gyerekzsúr tök jó volt, a legtöbb szülő maradt dumálni, amit én amúgy tökre szeretek, és jó volt a hangulat, ettünk pizzát és tortát. 10-től 2-ig volt meghirdetve, lányom fél 2-kor megkérdezte tőlem, hogy mikor mennek haza a vendégek? Mert most már leülne játszani. Édesem <3

Amúgy az ajándékozáson pár hónapja teljesen ledöbbentem, mert én tényleg azt hittem, hogy tök valid dolog egy gyerekzsúrba valami kézzel rajzolt képeslapot meg valami apróságot vinni. Aztán elkezdték a gyereket szülinapokra hívni, és azt látom, hogy 4ezer Ft-os ajándékok röpködnek. Most csak 5 meghívott volt, de így is rengeteg mindent kapott, többet, mint amennyit az egész családtól amúgy. És én próbálom valamennyire minimalista szellemben nevelni a gyerekeimet, és azt gondoltam, hogy az együtt töltött idő, a buli, a lufik, a torta, szóval hogy ezek így elegek ajándéknak, és nem gondolnám, hogy vendégenként 4ezer Ft-os ajándékra lenne szükség. De nyilván közösségben élünk, és alkalmazkodnunk kell. Ha ő más szülinapján azt látja, hogy ajándéközön van, akkor nem mondhatom az ő buliján, hogy jaj ne hozzatok semmit. Amikor meg mi más szülinapjára beállítottunk a képeslappal meg az aprósággal, akkor azt már a lányom is érzékelte, hogy ez kevés, más többet adott, és tök kellemetlen volt neki.

Nem gondolom magam hippinek, aztán mindig kiderül, hogy de, az vagyok.

Aztán vasárnap is megvolt a bográcsolós esemény, ami kicsit fárasztóbb volt, és kevésbé szociális, nem igazán találom meg a hangot senkivel, meg be vagyok szorongva azon, hogy úgysem kedvel senki, mert én vagyok a verekedős gyerek anyukája. A környék amúgy szuper volt, nem is tudtam, hogy a közelünkben van egy ilyen kiserdő, de aztán hamar kiábrándultam belőle, mert mindenki mindenhol zenét hallgatott. Társaságok bográcsoztak, vagy csak piknikeztek, és ment a zene. Amint elhalkult az egyik, már hallatszott a másik, és irracionális módon kiborít a gondolat, hogy nem lehet elmenni egy kicsit valami zöldbe meg csendbe, mert emberek szándékosan zajszennyeznek. Tökre örültem neki, hogy ez a kiserdő itt van tőlünk 3 km-re, bármikor áttekerhetünk, mégiscsak természet meg minden, jót tesz a közérzetnek meg idegrendszernek, és erre így tönkre bírják tenni. Borasztóan kivagyok tőle, hurdurr, nyígás. Párszor voltunk egy másik tanösvényen, ami szintén nincsen messze, és ott nem tapasztaltuk ezt, de rájöttem, hogy oda mindig télen mentünk, és csak mi jártunk arra, szóval attól félek, hogy most az is ilyen lenne.

Már csak két hét van hátra a tanévből, nem kell 6:30-kor kelni, yay. Nagyon várom.

3 komment

2023.06.02. 21:44 AnnGel

Megint éppen sok a minden

Egy csomót javultak dolgok, jobban alszom, odafigyelek arra, hogy tartsak szünetet, ne üzeneteket írjak útközben A-ból B-be, hanem csak legyek, és ezzel kicsit lecsillapodik az agyam, és nem éjszaka akarja feldolgozni a mindent.

És azt hittem, hogy jó ez a hét, meg hogy jól bírom, nem is tűnt fel, hogy nő a nyomás, és aztán 

na de előről

szüleim szervezkednek valamit az amerikai rokonokkal, de a szüleim nem beszélnek angolul, a rokon meg nem tud annyira jól magyarul, hogy írásban jól kifejezze magát

apám időnként átküld emaileket, hogy fordítsam már le, vagy fogalmazzak meg választ ésatöbbi

és két hete írt nekem, hogy "légyszi fordítsd le ezt a levelet", és nagyon rosszul megfogalmazott levél volt, úgyhogy átfogalmaztam és viszaküldtem neki, hogy figyelj, átírtam, most ezt írtam le benne és itt a fordítás. Megköszönte, hogy tényleg jobb lett átfogalmazva.

Aztán anyám időnként panaszkodik, hogy nem válaszol a rokon, és milyen dolog ez már, hogy két hét alatt nem bírt egy választ írni, "de mondtam apádnak, hogy ha neked válaszolt volna, akkor tuti szóltál volna" és én meg... miért válaszolt volna nekem?? Nem küldtem neki emailt. Figyu, lehet, hogy ti nem küldtétel el az emailt?

Hát nem, ők azt hitték, én elküldtem. Nem értem, miért küldenék el egy olyan emailt, amit apám fogalmazott meg a saját szavaival E/1ben? Nem azt kérte, hogy "légyszi írjál már a rokonnak és kérdezd meg tőle, hogy".

Kiégtem. Azóta tökre ki vagyok fingva, mintha ez lett volna az utolsó csepp, az utolsó szög a koporsómban vagy nemtom. Pedig hétfőn pont megállapítottam, hogy már tök jól lehet a gyerekek mellett is pihenni, nagyon jó volt a hosszúhétvége, egy csomót játszottak egymással, mi meg foglalkoztunk a saját dolgainkkal. Ez mostantól ilyen lesz? Így is lehet élni?

Haha.

Szerdán volt a gyerekek szülinapja, fiam elejtette kedden, hogy akkor szerdán reggel fel lesz díszítve a lakás? Oh shit, ja persze, persze, fel lesz, persze, logikus. Kedd késő este lufit fújtam, férjem közben fotókat nyomtatott, mert a gyerekek saját magukról kértek fotóskönyvet (cuki!!), és utolsó pillanatra hagyta.

Szerdán lemondtam a kórust (májusban egyszer voltam csak próbán, mert a szülinap, az anyák napi műsor, meg valami más program is mindig pont szerdára esett, és kicsit ebből is elegem van). Na de korán végeztünk melóban, hogy 3-kor elhozhassuk a gyerekeket haza, szülinapi fagyizás, cukorszórás, színes tölcsér, roletti, otthon ajándékozás. Telefonáló nagyszülők lepattintása, hogy nem, ne köszöntsed fel a gyerekeket telefonon, csak felpörögnek, őrjöngenek, egymást túlordítva akarnak majd beszélni. Ez a nap a miénk, majd hétvégén jöttök.

Csütörtökön irodai nap, bevállaltam egy meeting vezetését, amin izgultam. Estére bevállaltam a kezdő tánccsoport óráját, mert a tanár elutazott, és megkért rá, hogy helyettesíteném-e, és tök jó volt, és jól sikerült, de azért azon is izgultam. Mindketten későn értünk haza férjemmel, majd néztünk egymásra, hogy amúgy pénteken osztálykirándulás van, a gyereknek egész napra kaját kell pakolni, mit vigyen, ami nem rohad meg, azt el kéne pakolni, táskát összekészíteni.

Pénteken a gyerekorvos megerősíti, hogy a fotó alapján a gyerek talpán szemölcs van, szóval hetekig napi 2-3x kenegessük. Ne felejtsem el kiváltani a gyógyszert, mantráztam magamnak egész reggel. (nem felejtettem el)

Közben melóban fú, mégis valahogy valamit teljesen máshogy kell, lehet begyalulni azt, ami eddig készen van, és új struktúrát kitalálni helyette, ügyfélnek elmagyarázni, szomorú emojikat küldözgetünk egymásnak a fejlesztővel, sajnálom magam, sajnálom a fejlesztőt, aki feleslegesen dolgozott, sajnálom az ügyfelet, mert kivételesen ő sem tehet róla.

És akkor azt hinnéd, hogy vége van a hétnek, de faszt.

Szombaton délelőtt gyerekzsúr, hetekkel ezelőtt összeszedtem a szülőket egy csoportos chatbe, kiderítettem az ételallergiákat, rendeltem a zsúrra tortát, vettem csillámtetkót, adtam ajándékötleteket. Szombat délután jönnek a nagyszülők, delegáltam a tortarendelést férjemnek, majd időnként rákérdeztem, hogy megvan-e vele, mert MENTAL LOADh. A gyerekek egy ponton őrjöngve fognak pörögni és leolvadni, és utálni fogom.

Vasárnap ovis családi kirándulós nap, amire néhányan kitalálták, hogy BOGRÁCSOZZUNK, de amúgy van valakinek felszerelése? Én meg bedobtam, hogy tényleg pucolni és darabolni akartok óvodás gyerekek mellett? "Sztem oda lehet vinni feldolgozva a hozzávalókat, amiket ott csak bele kell rakni a megfelelő időben. ;)" De hát én otthon sem akarok pucolni és darabolni, majd odavinni, hanem szeretnék vinni valami bolti pogit meg gyümölcslevet, és beszélgetni, és életben tartani a gyerekeket, és most megint szar szülőnek érzem magam, mert amúgy aki a legjobban nyomja a szervezkedést, annak három gyereke van, a negyediket várja, és nincs elég baja??

Édes istenem, de el vagyok fáradva.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása