Ezt mondtátok

  • AnnGel: @isolde: de jó, nagyon menő vagy! (2023.07.24. 23:46)
  • isolde: Tök jó! Én 42 évesen csináltattam az első tetoválást. (2023.07.24. 16:41)
  • isolde: @AnnGel: itt Norvégiában azt az elméletet tolják, hogy a szülőknek haveroknak kell lenni, mert ha ... (2023.06.10. 14:07)
  • AnnGel: @isolde: sajnos nem tudok részleteket, hogy kivel megy hogyan szokott konfliktusa lenni a gyerekem... (2023.06.09. 13:08)
  • isolde: Én pont bírtam anno az oviban a verekedős gyerek anyukáját, mert jó fej volt. De lehet, hogy csak ... (2023.06.09. 07:32)
  • Utolsó 20

2018.01.10. 22:50 AnnGel

Az volt a tervem, hogy lerakom a gyereket, gyorsan összepakolok, vacsorázom, nézek egy sorozatot és korán lefekszem. Erre lefektettem a gyereket, felhívtam anyámat, beszéltünk két órát (előfordul), este 10 is lett, ennyit erről.

Úgy alakultak a dolgok, hogy január első hétvégéjét szüleimnél töltöttem, ez az igazi wellness, aludhatok reggel sokáig, befestettem a hajam, kötöttem, horgoltam, meglátogattam testvéreimet, közben a gyerek szétszedte a házat, nagyszülők meg örömködtek.

Persze karácsonykor meg most is bejött a képbe a rokonság, és ez a gyereknevelős téma kész aknamező, mert mindenki meg van róla győződve, hogy jól csinálja, és én ebből a megfontolásból senkinek nem osztok tanácsot, hacsak nem kéri kifejezetten. Ez még rendben is lenne, nekem a szemem sem rebben, hogy lányommal egyidős unokaöcsém sütit kap uzsonnára, azon kicsit meghalok, hogy ha nem tudsz viselkedni, hazamegyünk (ezt egy másfél éves szerinted érti?) de hát oké. Amit viszont nem bírok, az a mártírkodás. Mártírkodásnál automatikusan elkezdek megoldást keresni, meg segíteni, mert sosem esik le, hogy ezt most csak azért mondja el nekem valaki, hogy sajnáljam, és nem azért, mert segítsek. Hogy sógornőm panaszolja, hogy a gyerek születése után hetekig heti 10 órát aludt csak. Nézek, hogy miért? Nem tudtál aludni napközben, mikor letetted a picit? Hát nem, mert a takarítás, mosás, vasalás, főzés. Én meg őszinte kérdőjel alakú fejjel nézek ilyenkor, hogy de miért? Mert nem volt semmi segítsége. Én értem ezt, és persze szar, de akkor esetleg ne főzz és ne takaríts és ne vasalj pár hétig? Hát azt nem lehet, enni kell valamit. ??? WTF, eszel akkor hetekig szendvicset, rendelsz ebédet, vagy nemtom, de bátyám évekig élt egyedül, és nem emlékszem, hogy megette volna a kosz vagy éhenhalt volna, nyilván nem ő várta el ezt. És ez tökre kiakaszt, mert nem tudom ésszel felfogni, hogyan gondolhatja valaki azt, hogy erre van szükség az első hetekben. Egy újszülött babának arra van szüksége, hogy valaki a körülményekhez képest kipihenten a gondját viselje, nem pedig arra, hogy ki legyen vasalva minden. Gondolod, hogy ettől jó anya vagy?

Azt sem bírom (ez ilyen kibeszélős blogbejegyzés lesz), hogy amint mondok valamit, ami nem illik a világképébe, akkor hirtelen nem figyel rám többet és megszakítja a beszélgetést. Volt egy nagyon szórakoztató jelenetünk a hétvégén, amikor megkérdezte, hogy lányomnak adhat-e tejszeletet uzsonnára (nem, mert nem adok neki hozzáadott cukrot tartalmazó cuccokat), akkor megkínálhatja-e kukoricapufival (azzal sem, mert az meg baromi sós), szóval kezdtem magam hippianyukának érezni, hogy a bedobozolt, darabolt gyümölcsöt veszem elő a lányomnak. Szóval akkor megkérdezte, hogy meddig nem tervezek adni a gyereknek cukros/sós dolgokat, és hát őszintén szólva ameddig csak lehet. Ameddig kedvence a zabkása, zabálja a gyümölcsöket, illetve szívesen rágcsálja a sótlan-cukrozatlan rizskorongot, addig nem fogok a kezébe nyomni túró rudit meg sós kekszet helyette. És eleve nem értem, hogy a fia mindent, de tényleg mindent szívesen megeszik, akkor miért ne használnád ezt ki és alapoznál meg nála egy egészséges étrendet. És ilyenkor jön az örök érv: mi is ezt ettük, és felnőttünk. Ha erre felhozom, hogy egyre többen szenvednek cukorbetegségben, akkor bejelenti, hogy az hajlamfüggő, nincsen köze az életmódhoz vagy étkezéshez. Bumm.

Ettől úgy lefagytam, hogy minden más témánál már csak bólogattam. Egyszer meséltem még el, hogy hogyan szoktattam le a lányomat arról, hogy verekedjen (nyilván azért, mert előjött a téma, hogy a fia üt/harap), amire az volt a reakciója, hogy a módszerem nem válik be minden gyereknél. Hát jó. Legközelebb inkább csak kussolok a kanapén, azzal jobban járok, mert legalább ideges nem leszek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anngel.blog.hu/api/trackback/id/tr8813565277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása