Jesszus, de elszaladtak itt a hetek, volt fellépés a Szimplában, látogattak minket nagyszülők, barátok, volt késő esti társasozás, de rengeteg punnyadás is, mert ez a csodapicinny nagyon jól asszisztál a csendes vasárnap délelőttökhöz. Mondtam is a férjemnek, hogy azért remélem érzi, mekkora mákunk van, hogy a gyereknek az jelenti a non plusz ultra játékot, hogy a kanapén fekvő szüleinek a lábára ráadja majd leveszi majd ráadja a papucsot. Majd leveszi. Lusta dögök.
Aztán kicsit betegek is voltunk, vagyunk, hétfőn írtak, hogy a gyerek nagyon köhög, ezért nem tud aludni, el is robogtam érte, mert 2-kor még van esélyem arra, hogy otthon beleszuszakoljam az ágyába, de ha 4-kor hozom el, akkor már tuti nem és akkor halál lesz. És 37.0 °C "hőemelkedése" volt, de magamról tudom, hogy én 37.2-nél már hallucinálok és haldoklom, és értem, hogy nem kell még csillapítani, de hát szarul vagyok, és gondolom a gyerek is, mert nem aludt, aztán adtam neki fél adag lázcsillapítót, és aludt. Milyen jó, hogy elrohantam érte a bölcsibe, hát igen, ez az anyai ösztön évek meg a rutin.
Szóval a héten otthon voltam, de teljesen bírható volt, anyámék is voltak másfél napot, dolgozni is tudtam kicsit, ilyenkor többet is alszik a szokásosnál. Napokig köhögött éjjel, én meg hallgattam és nem tudtam visszaaludni, de legalább 9-ig aludt ezeken a napokon, ami durva, mert 8-kor már ágyban van esténként. A náthát persze elkapta férjem és aztán én is, de legalább lázasak nem vagyunk, meg semmi hányósfosós szarság.
Haladok a horgolt takaróval, olvasom a This book is full of spiders-t David Wong-tól, és jobb, mint az első kötet, pedig az is nagyon tetszett. Tegnap felraktuk a karácsonyi dekort, mikor szaladt el így ez az év?
Ezt mondtátok