Persze kurvára nem meglepő*, de péntekre lerobbant a gyerek és én sem vagyok túl jól. Vagyis már csütörtök éjjel is, óránként kelt, ami halál. Péntek reggel mosott szarként vittem be, némi tanakodás után bevették, hazarohantam, lefeküdtem aludni. Fél 12-kor arra ébredtem, hogy hívnak, hogy menjek érte, mert rosszabbul lett.
Meg kellett állapítsam, hogy mégiscsak az én lányom, én pl simán meghalok egy kis hőemelkedéstől, sőt, még annyi sem kell ahhoz, hogy szarul érezzem magam, és hát a kicsike sem az a fajta, aki betegen vidáman elmolyol. Szerencsére ez aztán másnap éjjel 1-kor is eszembe jutott, mikor félóránként sírdogált, nem tudtam, mit csináljak, aztán bevillant, hogy attól, hogy még nem lázas, még lehet rosszul. Adtam neki egy fél kúpot, aludt is reggelig utána. Ilyen esetek után tökre azt érzem, hogy kapnom kéne egy kitüntetést azért, mert rájöttem, mi a gyerek baja.
Persze ez most pont egy olyan hétvége, amikor férjem nincsen itt, ami nem könnyű. Igyekszem pihenni, nap nagy részében a kanapén fekszem, olvasok, Doctor Who-t nézünk a gyerekkel, akinél persze a bölcsi miatt beütött a szorongás, és két centire van tőlem mindig, de lehetőség szerint rám is ül.
*Na jó, de, meglepő. Tényleg nem gondoltam volna, hogy 4 nap kinyírja. Értem, hogy közösség, meg minden, de 4 hónapos kora óta járok vele heti többször gyerekek közé, mindent összenyal, utaztunk vele többször, kutyázik, macskázik, strandoltunk rengeteget, és soha semmikor nem használtam fertőtlenítős kendőt, nem takarítom vadul a kezét kétpercenként, és a múlt hétvégi fesztivál tényleg hardcore volt, szóval ennél tényleg többet vártam volna. Le vagyok törve.
Ezt mondtátok