Kipróbáltam a háton hordozást, mivel hordozós kabátom nincsen, ezért innen rendeltem hordozó-takarót. Az öltözködés egy rémálom egyelőre, eleve az, hogy én állok nagykabátban, és a hátamra próbálok csatolni egy gyereket... viszont zseniális, semmi súlyát nem érzem így, és ma el is aludt rajtam. Másik opció az lett volna, hogy átalakíttatok egy kabátot hordozós kabáttá, viszont a takarót univerzálisabbnak éreztem, meg a bélését is ki lehet cipzározni, így átmeneti időben is használható. Míg a kabát az egy kabát. Szóval egyelőre öröm.
A kicsike hol alszik reggelig, hol nem, ezzel viszont azt éri el, hogy rengetegszer felébredek éjszaka, várva, hogy ő is ébred-e. Nem túl pihentető, és lássuk be, semmi értelme sincsen. A férjem közben meg édesdeden horkol mellettem. Hülye evolúció.
Ha már gyerek: mászás és kúszás furcsa kombinációjával halad előre, kicsit olyan, mint a pillangóúszás. Négykézlábról hasra veti magát, majd újra négykézláb. Motivációt a laptopkábel, illetve a hátizsákom csatjai adják. Ma mindkettővel legalább 20-20 percet játszott elmélyülten. Amúgy vannak játékai.
Azon kínlódok mostanában, hogy változatosabban kéne reggelizni/vacsorázni, mindig kenyeret eszünk felvágottal, na jó, néha zabkását. De vacsorára mit együnk, ha főzni meg nem akarok? Azt is alig bírom kitalálni, mit együnk ebédre (pedig csak kétfélét főzök, azt esszük négy napig), nem hogy még vacsorát. És most lehet mondani, hogy egy csomó mindent össze lehet dobni 20 perc alatt, de be kell hozzá szerezni az alapanyagokat, elő kell készülni, a végén elpakolni az edényeket, szóval jól hangzanak Jamie Oliver 15 perces receptjei, de lássuk be, nem 5 perc utána összetakarítani. Egyelőre az tűnik fenntartható opciónak, hogy hétvégén, vagy mikor amúgy is főzök, akkor feldobok egy levest, az kb megfő magától, és akkor lehet pár napig levest vacsorázni. Vagy olyan vacsoraötleteket kell gyűjtenem, amiket meg lehet csinálni konzerv/mirelit cuccból, hogy ne kelljen frisset vásárolni hozzá.
Elkezdtem a The Get Down című sorozatot, de három nap alatt a pilotját sem tudtam befejezni. Nem azért, mert szétszakadok a gyerek mellett, hanem mert még mindig szétdarabolom magam, rengeteg időt baszok el a neten, és nem bírok egy dologra koncentrálni, mindig felpattanok, hogy ja ezt még, meg azt még megcsinálom gyorsan. Bosszantó.
Csináltattunk a kislánynak útlevelet, de úgy, hogy elhagytam a lakcímkártyáját. És tiszta csoda, de nem volt probléma, ott helyben ugyanaz az ügyintéző megcsinálta 5 perc alatt, még viccelődtünk is rajta, hogy ez most ilyen nem-elhagyós kártya legyen. Ja, és pénteken intéztük, ma kaptam az sms-t, hogy átvehetem. Bámulatos.
Csomószor eszembe jut, hogy más országokban már dolgoznék, egy csomó helyen fél év a szülési szabadság. Biztos a szocializációtól függ, de nem tudnám elképzelni, hogy naponta több órát távol legyek a kislánytól. Olyan gyorsan fejlődik, és olyan szokásai vannak, amiket csak pár napig csinál, aztán többet nem (pl torokhangon hörgés). Belegondolok, hogy reggel látnám, meg aztán délután kicsit, 7-kor meg már fürdetés. Én nem is tudom, mások hogyan bírják ezt, a szívem megszakad, ha belegondolok. Már azt is nehezen bírom, mikor nem vagyok itthon fürdetésnél, ilyenkor meg szoktam kérni a férjemet, hogy apróra mesélje el, mi volt, és mutogassa el a gyerek arckifejezéseit.
Ezt mondtátok